2004.11.19. 06:26
Nem akarják kifizetni a távolléti díjat
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerint nem jár a rendőröknek távolléti díj. A járandóságot rögzítő korábbi jogszabályt úgy értelmezte az ORFK, hogy ha munkaszüneti napon nem dolgozik az érintett, akkor nem is kell neki fizetni.
Ezt az indoklást tegnap kapta meg Szima Judit, a Tolnai Megyei Rendőr Szakszervezet titkára. Ügyvédje, a kismamák gyespótléka ügyében az állammal korábban pert nyert Radovics Csilla elmondta: nem értenek egyet az érveléssel. Sőt pert indítanak azért, hogy az állam fizesse ki a távolléti díjat. Az elmaradt juttatás bizony érinti a határőrség és a tűzoltóság hivatalos állományát is.
Korábban megírtuk, egy jogszabály alapján a Belügyminisztérium hivatalos állományába tartozók 1996. és 2003. június 30-a között távolléti díjra lettek volna jogosultak. A pénzt mindmáig nem fizették ki több, mint hatvanezer embernek. A jogi képviselő szerint a vita tárgyát képező összeg kamataival együtt fejenként elérheti a négy-öt ezer forintot is. Radovics Csilla közölte: az érintettek szolgálati panasz címen kérhetik az illetékes munkáltatótól a pénzt. Amennyiben az elutasítja, a feletteséhez kell fordulni. Ha itt is nemleges választ kapnak, 30 napon belül bírósághoz lehet fordulni.