2004.11.16. 07:39
Mégsem védik meg a bírákat
A bírósági eljárásokban résztvevők biztonságáért májusban elvi megállapodás született. Lomnici Zoltán, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke és Lamperth Mónika belügyminiszter közösen jelentették be: szeptembertől rendőrök vigyázzák a kiemelt büntetőügyeket tárgyaló bíróságokat. Akkor azt tervezték, szabadidős rendőröket irányítanak erre a feladatra. A költségeket pedig a bíróságoknak kellett volna kigazdálkodniuk. A jól hangzó tervből azonban eddig semmi nem valósult meg.
Sándor Zsuzsa, az OIT szóvivője szerint az elvi megállapodás nem vonatkozott valamenynyi bíróságra, csak a fővárosi
és a Pest megyei bíróságokra. Tényleges megegyezésről és lépésekről azonban ő sem tudott beszámolni.
Orodán Sándor, a Belügyminisztérium szóvivője azt mondta: a belügyminiszter elvi nyilatkozatot tett, ezt a két félnek kellett volna megerősítenie. Szerinte a rendőrség és a bíróság tárgyalni kezdett az ügyben, ám amikor az intézkedések költségei szóba kerültek, a felek nem tudtak megegyezni.