2004.11.09. 01:38
Mádl Ferenc Kertész Imrénél
A Németországban tartózkodó magyar államfő, Mádl Ferenc hétfőn Berlinben köszöntötte a 75 éves Kertész Imre írót.
Az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre köszöntésére a magyar nagyköveti rezidencián került sor. Peisch Sándor nagykövet ebből az alkalomból díszebédet adott. Mádl Ferenc jó egészséget kívánva arra biztatta az idejének jó részét Berlinben töltő Kertészt, hogy továbbra is a magyar lelkiismeretért dolgozzon.
Válaszában az író azt mondta, hogy elkényeztetettnek érzi magát. Az irodalom elsősorban nem a lelkiismeretet akarja ébreszteni. Szórakoztatni akar, örömet szerezni, s ha eközben a lelkiismeretet is ébreszti, önkéntelenül teszi – mondta a Sorstalanság szerzője.
Mádl Ferenc vasárnap este érkezett Berlinbe, németországi látogatásának első állomására. Útjára elkísérte volna felesége, Mádl Dalma is, de betegség miatt kénytelen volt otthon maradni. Német részről munkalátogatásnak, magyar részről hivatalos látogatásnak minősítik Mádl Ferenc útját. A köztársasági elnök Berlinben, az államfői vendégházban találkozott Horst Köhler német államfővel, és este Hamburgba utazott.