2004.11.03. 06:52
Iván: nem csak egy gigolo
Ma újabb Megasztár-jelölteket mutat be a TV2. Ám az utolsó adásban sem láthatjuk az olimpiai ezüstérmes és világbajnok Kovács Ivánt – pedig nagyon kíváncsiak lettünk volna rá.
[caption id="" align="alignleft" width="266"] Pierrot és a Megasztár többi ítésze érdeklődve hallgatja Kovács Iván előadásában a Just a gigolo, illetve az Elhagyom a város című dalt
[/caption]A párbajtőrözőre augusztusban két komoly fellépés várt. Athénban, illetve az utazás előtt a Megasztár selejtezőjében szerepelt.
– Tetszik a műsor, és szeretek énekelni – mondta a vívó. - Régen zenéltem, de 1993-ban abbahagytam, mára csak a karaoke-s bulik maradtak. Állítólag nincs rossz hangom, s a csapattársaim is biztattak, hogy induljak a vetélkedőn. Sajnos nem készültem a Megasztárra, fontosabb feladatom volt. Az olimpia! De megérte a vívásra koncentrálni, Athénban ezüstérmet nyertünk a csapattal, az éneklés kevésbé sikerült, s nem jutottam tovább. Jogosan. Nem voltam igazán jó, ráadásul a „Just a gigolót” énekeltem, ami zene nélkül rossz választás volt. Igaz, kaptam még egy esélyt, de az Edda: Elhagyom a várost című száma sem volt az igazi.
A gyomrom úgy összeszorult az izgalomtól, mint versenyen még soha. A zsűritagok az önéletrajzomból talán tudták, hogy sportolok, de nem éreztették velem. Viszont nagyon rendesek voltak, értékelésük szerint jó a hangom, csak fejleszteni kéne. Azt feleltem, hogy 35 évesen már késő. Azt mondták, ez nem számít, s Pierrot szólt, ne törödjek a korommal. Sajnálom, hogy nem foglalkoztam többet a dalválasztással, mert jó lett volna fellépni a közép-döntőben is. Most már tudom, milyen nehéz zenei kíséret nélkül egyedül kiállni és énekelni.
Kovács Iván
Született: Bp., 1970. 02. 08.Magasság/súly: 184 cm/87 kg
Legjobb eredményei: olimpiai 4. egyéniben (1996), ezüstérmes csapatban (1992, 2004), 6. csapatban (1996), 7. csapatban (2000). Világbajnokságokon: egyéniben 3. (1991, 1993), csapatban világbajnok (1998, 2001). Európa-bajnok egyéniben (1991), harmadik (2002), Európa-bajnok csapatban (1998)
Atlantában sérülten vívott a bronzéremért
Kovács Iván két csapat olimpiai ezüstje mellett csatázhatott egyéni éremért is. De nem volt szerencséje, 1996-ban Atlantában az Imre Géza elleni bronzmeccsen sérülten lépett pástra. Fiatalabb csapattársa óvatosan vívott és kímélte, ám Iván sántikálás közben is rászólt, küzdjön rendesen. Imre nyert, s felállhatott a dobogó harmadik fokára, míg az „Öreg” negyedik lett.