Hírek

2004.11.19. 06:02

Európának erős kormánya lesz

Elengedhetetlen a több- hetes huzavona lezárása – mondta Strasbourgban José Mauel Barroso.

Toronyi Attila

Az Európai Unió kormányaként működő brüsszeli bizottság leendő elnöke tegnap, a szavazás előestéjén támogatást kért testülete számára az Európai Parlamentben. Barroso azt mondta: most már hozzá kell látni a munkához. Barroso előtt Jan Peter Balkenende, a soros EU-elnökséget betöltő Hollandia miniszterelnöke is állást foglalt a bizottság mielőbbi jóváhagyásának szükségessége mellett.

Martin Schulz, a legutóbbi szavazáskor elutasítással fenyegetőző szocialista frakció vezetője jelezte, hogy szerinte a frakció kétszáz tagjának mintegy háromnegyede megszavazza a bizottságot. Hans-Gert Pöttering, a 268 fős néppárt elnöke a csoport támogatásáról biztosította Barrosót, és a liberálisokat vezető Graham Watson is jelezte, hogy 88 fős frakciója támogatni fogja a bizottságot.

Tehát mind az Európai Bizottság, mind az Európai Parlament megerősödve léphet túl a jóváhagyási folyamaton. Ám a frakciók megnyilatkozásaiból szerdán az is kiderült, hogy a bizottságnak számos elutasító szavazattal is számolnia kell.

A képviselők méltatták ugyan a végrehajtott változtatásokat, de fenntartásaikat is jelezték. Sok bírálat érkezett a holland Neelie Kroes címére korábbi üzleti kapcsolatai miatt. Néhány képviselő szakmai kritikákat fogalmazott meg Kovács Lászlóval szemben, és akadt felszólaló, aki a magyar jelölt kommunista múltját hánytorgatta fel. Többen negatív összefüggésben említették a dán és a brit biztosjelöltet is.

A képviselők támogatták Barroso néhány újítását, például a tájékoztatási feladatok kiemelését, az emberi jogok és a hátrányos megkülönböztetés ellenőrzésére létesített csoportot.

Néhányan figyelmeztették a biztosokat arra a vállalásukra, hogy Barroso kérésére adott esetben távoznak a testületből. A bizottság megbízatása jövő hétfőn kezdődik, három héttel az eredetileg kijelölt november elseje után.

Barroso bizottsági elnök tegnap bejelentette: „kormánya” partnerként, szövetségesként kíván együttműködni a parlamenttel. Az ülésen egyébként értékelték a holland elnökség tevékenységét is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!