2004.11.03. 06:36
Elnököt választott Amerika
A négy évvel ezelőttihez hasonló, kiélezett kampány után dőlt el a kedd éjszakai választáson, ki lesz az Egyesült Államok elnöke. Lapzártakor még nem lehetett tudni, ki lesz a Fehér Ház új lakója.
Az amerikaiak egy része rendíthetetlen hazafinak tekinti George Busht. Mások viszont úgy látják, hogy a konok elnök az országot belevitte az értelmetlen iraki háborúba, elidegenítette szövetségeseit, és rombolta az USA tekintélyét. Olyannyira nem számolt a gerillaháborúval, hogy a hadjárat elindítása előtt felvetődött: csempésszenek kis amerikai zászlókat Irakba, hogy a tömeg azzal integetve köszöntse a felszabadítókat.
Busht 1994-ben megválasztották Texas kormányzójának, majd újraválasztották. Texasi győzelmének a hátszelével pályázott 2000-ben a republikánus párt elnökjelöltségére, és 2001 januárjában beiktatták az Egyesült Államok 43. elnökének.
Az Amerikán kívül tavaly még ismeretlen John Kerrynek szurkolt az Egyesült Államokkal baráti viszonyt ápoló országok többsége. A tekintélyes családba született Kerry gyerekkora egy részét Európában töltötte, majd a Yale egyetemen tanult. A vietnami háborúban a Mekong deltájában járőröző parti őrnaszád parancsnoka volt. Több éven át államügyészként dolgozott, majd 1984-ben szenátornak választották meg. A jelenlegi elnök kihívója élesen bírálta az iraki háborút, amely elterelte a figyelmet Oszama bin Laden terrorhálózatáról. A szenátor megszavazta ugyan az Irak elleni fellépésre felhatalmazó kongresszusi határozatot. Úgy véli azonban, hogy Bush nem szerezte meg az ENSZ jóváhagyását, nem kovácsolt össze széles koalíciót.
Európában Kerrynek szurkolnak
Ha az Egyesült Államok első emberét az egész világ választaná meg, John F. Kerrynek hívnák, írta a Berliner Zeitung. A német lap szerint az európaiak a Bush-korszak végét kívánják. Az osztrák Die Presse szerint nem szabadna másodszor is a világ kormányrúdjához engedni az elnököt ennyi életveszélyes manőver után. Az oroszokhoz közelebb áll a „faragatlan” George Bush, mint a „politikailag korrekt” John Kerry – vélte tegnapi számában a Rosszijszkaja Gazeta.