Hírek

2004.11.05. 08:08

Bérelhet rendőrt is magának

A rendőrség éves költségvetésében 9–12 milliárd forintot terveznek saját bevételként. Ezt ingatlanok bérbeadásából, felesleges készletek, értékcsökkent gépjárművek értékesítéséből és fizetős szolgáltatásokból próbálják teljesíteni. Sikertelenül.

Szemán László

Az ORFK a 2002-es költségvetésének bevételi tervét mindössze 68,1 százalékra tudta teljesíteni. Ez így is több, mint 8,5 milliárd forint volt.

Tévhit, hogy a közlekedési rendőrök azért vadásznak a szabálytalankodókra, hogy a cég bevételeit növeljék. A bírságok eltűnnek az állami zsebben.

A rendőrséget a költségvetés kényszerítette rá, hogy 1999-től már törvények adta lehetőségeken belül vállalkozzon, és fizetős szolgáltatásokat nyújtson. Alapelv, hogy a szolgáltatás nem sérthet törvényt és nem csorbíthatja a testület érdekeit, illetve pozitív arculatát. Bérmikulási feladatot nem vállalhatnak, ám például esküvői menet felvezetését igen. Igaz, a BRFK legutóbb három évvel ezelőtt nyújtott ilyen különleges szolgáltatást.

A legnagyobb bevételi forrás a fizetős szolgáltatások közül a rendezvények biztosítása. A BRFK tavaly 3528 rendezvényen őrködött, ebből 515 volt a fizetős szolgáltatás. Idén eddig ettől már többet. (Pontos adat még nincs.)

A rend „igazi” őre drágább, de több joga van

Tény, hogy a rendőrség óradíjai magasabbak, mint a vagyonvédelmi cégek díjai. Ennek oka, hogy a rendőr több jogosítvánnyal rendelkezik. Például munkája közben, a törvényi feltételek megléte esetén nem csak lehetősége, hanem kötelessége is a fegyverhasználat. Egy sportrendezvényen pusztán a rohamrendőrök jelenléte is megakadályozhatja a rendbontást, bár már ennek az ellenkezőjére is volt már példa. A drágább rendőri óradíjakat a speciális és drága felszerelés is indokolja.

Az In-Kal Security nettó árai (technikával együtt):

Rendezvénybiztosítás: 1200–3000 Ft/óra/fő

Objektumbiztosítás: 800–1000 Ft/óra/fő

Delegációkísérés, személyi biztosítás (testőri feladatok):

2000 Ft-tól akár több százezer forintig/óra/fő

A rendőrség nettó árai (technika, kiegészítők nélkül):

Rendezvénybiztosítás: 2000–4000 Ft/óra/fő

Delegációkísérés, személyi biztosítás (testőri feladatok):

3000–4000 Ft/óra/fő

Amit lehet másodállásban, és amit nem

A rendőr csak parancsnoka tudomása és engedélye alapján vállalhat másodállást, olyat, ami a hivatásos szolgálati beosztással nem öszszeférhetetlen. Ezek elsősorban tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői tevékenységek lehetnek. Közismert Komáromi István dandártábornok esete, aki még Pest megyei főkapitány korábban kezdte meg énekesi pályáját. Ide tartozik a térfigyelő rendszerek központjában való munka is, amit másodállásban az adott önkormányzat megbízásából végeznek a rendőrök, Budapesten kétszázötvenen. De akár autóbuszt is vezethet szabadidejében a rendőr. Tilos azonban például biztonsági őrként, portásként, ismertebb nevén: kidobóként dolgoznia, illetve szórakozóhelyen bármilyen munkát végeznie.

Hivatalból biztosítják a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó, és a sportrendezvényeket közterületen. Fizetős szolgáltatás például a maratoni futóversenyek, szabadtéri koncertek, családi ünnepek, vallási szertartások biztosítása. Fizetni kell akkor is, ha a gyülekezési törvény hatálya alá eső rendezvény, például demonstráció szervezői az előírtnál több rendőrt kérnek. Csak úgy, mint a sportrendezvények biztosításáért a stadionon, sportcsarnokon belül. Nem kell fizetni vészhelyzet, bombariadó esetén a tűzszerészeti vizsgálatért, ám zsebbe kell nyúlni a közterületnek nem minősülő helyek átvizsgálásáért.

Tiltott a fizetős szolgáltatás politikai pártok rendezvényein vagy olyan eseményeken, amelyeken a rendőrnek egyébként is ott kell lennie hivatalból. De nem köthetnek szerződést olyan cégekkel sem, amelyekben érdekelt valamelyik rendőr hozzátartozója.

A szolgáltatásokért a rendőrség kizárólag annyit kérhet, amennyibe az a testületnek kerül. Ma átlagban egy rendőr egy órára nettó 2–4000 forintba kerül. Ez felfelé változhat a „kiegészítők” árával, ha például kutyás, lovas, motoros, hajós rendőrt kérnek. A Köztársasági Őrezred testőrei is bérelhetők. (Ők egyébként egyénlieg nem vállalhatnak maszek munkát.)

Egy idegen nyelvet beszélő biztonsági tiszt óránként nettó 3–4000 forint. Egy biztonsági gépkocsi nettó 7000 forint óránként, és maximum 100 kilométerig. Ehhez még jön a biztonsági gépkocsivezető, akinek óradíja nettó 2000 forintnál kezdődik.

Lényeges, hogy a közterületeken való rendőri jelenlétért nem kell fizetni. Szolgáltatásra a rendőrség csak akkor köthet szerződést, ha a vállalt munkához rendelkezik szabad kapacitással. Nem fordulhat elő, hogy a rendőrt munkaidőn túl fizetős szolgáltatásra vegyenek igénybe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!