Hírek

2004.11.03. 06:17

A támogatással is bővülhet a kisvállalkozások létszáma

Ha az idei szabályokat vesszük figyelembe, akkor személyenként közel 9000 forintot takarít meg a vállalkozás, ha hátrányos helyzetű személyt foglalkoztat.

Csanádi József

Tény, nagy a politikai egyetértés az öt főnél kisebb vállalkozások által fizetendő bérjárulék ötven százalékos állami támogatását célzó javaslat ügyében. Lényege: az állam kifizeti a huszonöt év alatti pályakezdők, a gyesről, a gyedről visszatérők kismamák bérterheinek felét a minimálbér erejéig kilenc hónapon keresztül. A javaslat szerint ugyancsak érinti a kedvezmény az ötven év feletti munkanélkülit, ha kisvállalkozás alkalmazza. Esetükben mód van arra is, hogy egy évre kitolják a támogatás folyósításának időtartamát, amennyiben a vállalkozó pályázik a támogatás megszerzésére.

A kétféle kedvezmény közül az egyik konkrétan akkor vehető igénybe, ha az érintett, legfeljebb öt alkalmazottat foglalkoztató vállalkozás emeli a létszámát. A támogatás alapja a minimálbér lesz. Annyiszor vehető igénybe a kedvezmény, ahány új munkahelyet létesít. Ha minimálbéren foglalkoztatják az új dolgozókat, akkor érvényes az ötvenszázalékos támogatás. Ha például kétszázezer forintot fizet a cég az új munkavállalónak, akkor is csak a minimálbér utáni támogatási öszszeg vehető igénybe. Ekkor természetesen az összeg kisebb, mint a teljes bérjárulék fele.

Hogyan jelentsük be a munkavállalót?

Az uniós gyakorlat bevezetésével ma a vállalkozók az Egységes Munkaügyi Nyilvántartás Rendszer területi szervének írásos értesítésével jelentik be a munkavállalót. Ehhez a munkába állást megelőző napon szerződést kell vele kötni, és a bejelentést a DE 979-es számú adatlap kitöltésével megtenni. Az adatlap tartalmazza többek közt a munkaadó és a munkavállaló adatait, a dolgozó iskolai végzettségét, a munkabért és a foglalkoztatás várható időtartamát. Emellett be kell őt jelenteni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár területileg illetékes szervéhez is az OEP 38-as bejelentő lapon. Az még nem ismert, hogy miként kell majd

a bérjárulék terheinek szóban forgó kedvezményét igényelni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!