Labdarúgás

2018.05.20. 10:03

Nyolc perc alatt lőtt három góllal döntött a KHTK

A megyei labdarúgó bajnokság 26. fordulójában a dobogóért harcban lévő Kiskunfélegyháza a tartalékos Lajosmizsét fogadta. Sokáig hősiesen tartotta magát a vendégcsapat, ám a sok helyzetet kidolgozó Félegyháza megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.

Vincze Miklós

Nem sok jót ígért a vendégek számára a mérkőzés előtt, hogy a kispadjukon csak két bevethető cserejátékos árválkodott, ráadásul az egyikük Surman, a kapus volt, magyarán sok volt a hiányzó, köztük kulcsjátékosok. Ennek megfelelően a kezdés után óriási hazai fölény alakult ki, az első tíz percben helyzetek nélkül. Annál meglepőbb volt, hogy először a vendégek találhattak volna be. A 16. percben Szabó Szabolcs labdájának szeme volt, Juhászt találta meg, Juhász balról, jó húsz méterről óriási bombát küldött meg a hazai kapu irányába, félmagas lövése a jobb kapufán csattant. Egy percre rá a másik oldalon Tóth I. István jobb oldalról elvégzett szabadrúgását Varga vetődve védte. Két percre rá Koncz Miklós vágott ki óriási szólót, több embert kicselezett, majd indított, de a les miatt inkább saját labdájára is indult, helyzetbe is került, lövését azonban ismét védte Varga. A 20. percben egy szögletet követően Zs. Juhász fejelt középről, centiméterekkel a jobb alsó sarok mellé. A 27. percben óriási kavarodás alakult ki a mizsei kapu előtt, jó két percig pattogott a vendég 16-oson belül vagy annak előterében a labda, több ziccer is kialakult, a legnagyobb az volt, amikor a 16-osról Koncz M. lőtt kapásból kapura, a léc alá tartó bombáját Varga szögletre mentette. A 30. percben Koncz M. pazar, negyvenméteres indítással hozta helyzetbe Marsát, lövését ismét a vendégkapus hárította. Három percre rá a vendégektől Kovács József ugratta ki jó ütemben Juhászt, ő a bal felső sarok mellé bombázott. A 34. percben Koncz M. lőtt balról a hosszú sarok mellé. A félidő utolsó perceiben is nagy nyomást gyakorolt a Félegyháza, az első félidő alapján a hazaiak legjobbja egyértelműen az agilis Koncz Miklós volt, a vendégeké pedig a rengeteg veszélyt elhárító Varga.

A második játékrészben elsőként a hazai hálóőrnek kellett mentenie. Juhász erőszakosan labdát szerzett a szögletzászló mellett, éles szögből leadott lövését kellett hatástalanítania Oroszinak. Az 53. percben Marsa cselezgetett középütt, majd remek ütemben tálalt Magony elé, aki hatalmas bombát küldött a jobb felső sarok fölé. Az 58. percben szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak, a kaputól 25 méterre. Szabó „Atya” állt a labda mögé és küldött hatalmas bombát a bal sarok irányába, Varga jó irányba indult el, ám a laposnak tűnő labda az ötös előtt megpattant egy fűcsomón, és a felső sarokban kötött ki. 1–0. Hat perc múlva Lőrincz húzta meg a jobb oldalon, laposan középre adott, az érkező Zs. Juhász a bal felső sarokba pörgetett. 2–0. És ha egy üzlet beindul... Egy percre rá Koncz M. indult meg a bal oldalon, laposan Marsa elé tálalt, aki laposan a hálóba lőtt. 3–0. A lényegi kérdések ezzel el is dőltek.A 69. percben Koncz M. lépett meg újra a bal oldalon, középre adott labdáját Zs. Juhász lőtte mellé. A 79. percben az első gól szerzője, Szabó eresztett meg harmincról nagy lövést, Varga vetődve védett. A 81. percben Marsa nézte meg a 16-os jobb sarka tájáról magának a hosszú fölsőt, ballal rá is tekert, Varga ezúttal is hárított. Öt perccel a rendes játékidő letelte előtt Szécsényi ugratta ki Juhászt, ő azonban az oldalhálóba lőtt. Tetszetős játékkal dicséretesen sok helyzetet dolgozott ki a hazai csapat, a vendégeknek pedig becsületére váljék, hogy a hat perces rövidzárlat után sem omlottak össze.

Kiskunfélegyházi HTK–Lajosmizsei VLC 3–0 (0–0)

Kiskunfélegyháza, 200 néző, vezette: Baráth (Slezák, Baranyi)

KHTK: Oroszi – Huszka, Magony, Valkai (Koncz Zs. 68.), Marsa, Koncz M., Szabó A., Tóth I. (Lőrincz 58.), Ábel, Zs. Juhász, Vojtivics. Játékos-edző: Koncz Zsolt.

Lajosmizse: Varga – Rapi, Csorba (Surman 87.), Fekete, Árva, Szécsényi, Kovács J. (Baranyi 71.) Dóka Z., Palotai, Juhász. Játékos-edző: Árva Zsolt.

Gól: Szabó A. 56., Zs. Juhász 62., Marsa 64.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában