labdarúgás

2018.10.22. 10:05

Nagy meccs kerekedett a KHTK szállási fellépéséből

A megyei labdarúgó első osztályú bajnokság 11. fordulójában az egyre jobb őszi mérleggel rendelkező, a harmadik helyen álló Kiskunfélegyházát fogadta az újonc létére mára középcsapattá avanzsált Szabadszállás. Meglepetést nem hozott a mérkőzés, de nagy meccset igen.

Vincze Miklós

Forrás: BAON.HU

Fotó: Fábián Krisztián

Az első néhány percben a hazaiak rohamoztak, ziccert azonban nem sikerült kialakítaniuk. A rutinos vendégek hamar megfékezték a hazaiak lendületét, és a 12. percben a vezetést is megszerezték. Akkor Palástihoz pattant a labda a hazai 16-os előtt, ő remek ütemben tette ki balra, a védők mögé beinduló Tóth Istvánnak, a félegyházi balbekk pedig éles szögből, higgadtan emelt a kiinduló Németh fölött hálóba, 0–1. Hét percre rá Tóth István ívelt be a balról, bent az érkező Zs. Juhász emelkedett a legmagasabbra, és fejelt tíz méterről, középről nem sokkal a bal sarok mellé. Négy percre rá Palásti ugratta ki Zs. Juhászt újra remek ütemben, a kivetődő Németh azonban hárított. Sorra dolgozta ki a ziccereket a Félegyháza, a Szabadszállás a mérkőzés ezen szakaszában inkább csak erőlködött. A 26. percben Gavula harcolt meg magának egy labdát, majd lőtt balról, 28 méterről a kapu mellé. A 34. percben a sokadik hazai kapu előtti tömörülésben Palásti hozta helyzetbe egy remek passzal Zs. Juhászt, ő középről, 12 méterről lőtt, a hazai hálóőr ismét bravúrral védett. Az első félidőben a hazai gárda nem találta a rést a biztosan záró vendégvédelmen, a KHTK pedig el is dönthette volna a találkozót, ha minden helyzetét kihasználja.

A második játékrész nagy vendégnyomással indult, mintha Koncz Zsolték gyorsan szerették volna végleg dűlőre vinni a dolgot. A 49. percben majdnem sikerült is, akkor Magony küldött meg jobbról, huszonöt méterről, ballal egy hatalmas bombát a kapura, Németh azonban bravúrral szögletre ütötte a labdát. Jól érezték a vendégek, hogy itt akár fel is támadhat még a hazai gárda, az első negyedóra végén ugyanis meg is fordította az állást a Szállás. Az 55. percben egy kényszerítő passzt követően Hegedűs tette mellel maga elé a labdát, remek ütemben ívelt a bal oldalon a védővonal mögé berobbanó Bajusz elé, Bajusz higgadtan emelt közelről a kapus fölött a hálóba, 1–1. Érezhető volt, hogy a hazaiakat hihetetlenül felvillanyozta az egyenlítés, nem is volt meglepő, hogy három perc múlva már vezettek. Akkor Gavula tette ki szorongatott helyzetből, a kapu elől a labdát balra Bajusznak, Bajusz remek ütemben játszotta vissza a lasztit, Gavula pedig közelről, higgadtan helyezett a tehetetlen Oroszi mellett a hálóba, 2–1. Óriási volt az öröm a hazai oldalon, egy csapásra megjött a hazai tábor hangja is, a bánatos őszi melankóliát azonnal igazi meccshangulat váltotta fel. Koncz Zsolt, a vendégek játékos-edzője már az egyenlítés után érzékelte a bajt, kettős cserével készült frissíteni a csapatát. A cseréknek még nem volt idejük beállni, amikor már egyenlített is a Félegyháza. A 60. percben az egész meccsen agilis Zs. Juhász tette ki a labdát balra, Nagy Dániel elé, Nagy balról, jó tíz méterről higgadtan lőtt a kapu hosszú sarkába, 2–2. Öt percre rá Palásti bombaerős fejesét mentette szögletre a hazai kapus. A 70. percben Némedi küldött megy egy hatalmas bombát húszról, Némethnek minden tudását össze kellett szednie, hogy ki tudja öklözni a labdát. Óriási csata bontakozott ki, érezhető volt, hogy mindkét csapat mindenáron meg akarja nyerni a mérkőzést. A 73. percben Máruska húzta meg sokadszor a jobb oldalt, remek ütemű beadása Gavulát találta meg, Gavula nyolc méterről leadott lövését azonban Oroszi védte. Három percre rá Szabó Attila küldött meg egy hatalmas bombát, ám a labda mellé süvített. A 80. percben egy remek Gavula-Máruska-Gavula háromszögezés után a szabadszállási támadó a kapu torkában már csak megpöccinteni tudta a labdát, Oroszi így menteni tudott. A mindent eldöntő 85. percben a Szállás is betalálhatott volna, ugyanis Bajusz csinált meg magának egy helyzetet, ám az ötösről, éles szögből a jobb sarok mellé lőtt. Az ellentámadást követően aztán Koncz Zsolt eresztett meg egy iszonyatos erejű bombát, Németh bravúrral védett ugyan, a kipattanóra azonban ott termett Némedi, és közelről a léc alá lőtt, 2–3. Ezt követően óriási erőfeszítéseket tett az egyenlítésért a hazai csapat, egy szöglethez még a hazai hálóőr is feljött a vendég 16-oson belülre, gól azonban már nem született. A Kiskunfélegyháza megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, amelyen a hazaiak sem vallottak szégyent, hiszen a találkozóból igazi nagy meccs kerekedett.

Fotó: Fábián Krisztián / BAON.HU

Pandur László, a Szabadszállás edzője: – Küzdelmes, nagy meccset játszottunk azzal a Kiskunfélegyházával, amely szerintem a megye egy legjobb csapata. Nagy erőket mozgósítottunk, gyors támadásokat vezettünk, és képesek voltunk megnehezíteni a Félegyháza dolgát. Noha a helyzetek alapján bárhogy is végződhetett volna a találkozó, balszerencsénkre a KHTK lőtte be a döntő gólt, de az eredmény akár fordított is lehetett volna.

Koncz Zsolt, a Kiskunfélegyháza játékos-edzője: – Saját magunknak tettük nehézzé ezt a mérkőzést. Az első félidőben végig mi domináltunk, a második játékrészben azonban két egyéni hibát elkövettünk hátul, amit az ellenfél megbüntetett, de úgy gondolom, hogy összességében megérdemelten nyertünk. Az ellenfélnek csak kontrákra volt lehetősége. A második félidőben szerintem erővel is jobban bírtuk. Minőségi cserékre is képesek voltunk, belülről úgy éreztem, hogy egy nagyon küzdelmes mérkőzésen megérdemelten szereztük meg a három pontot.

Szabadszállási SE–Kiskunfélegyházi HTK 2–3 (0–1)

Szabadszállás, 250 néz, vezette: Tóth Róbert (Berger Tibor, Baranyai Dávid)

Szabadszállás: Németh – Berényi (Kanizsai 81.), Pandur, Pintyi, Gavula, Bajusz, Hegedűs, Máruska, Kapus, Horváth Z. (Földes 46.), Kiss Szabolcs. Edző: Pandur László.

KHTK: Oroszi ֪ Magony, Koncz Zsolt, Valkai, Sándor (S. Juhász 80.), Nagy Dániel, Szabó Attila, Palásti, Tóth István (Koncz Miklós 60.), Ábel (Némedi 61.), Zsíros-Juhász (Bábi 87.). Játékos-edző: Koncz Zsolt.

Gól: Gavula 55., Bajusz 58., illetve Tóth István 11., Nagy Dániel 60., Némedi 85.

Sárga lap: Földes 63. perc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában