kosárlabda

2018.01.18. 10:24

Kiváló eredménnyel a legjobbak között

Rangos elismerésben ­részesült a kecskeméti Mercedes-­Benz Gyár Kosárlabda Akadémia. A jövőben ugyanis használhatják a Nemzeti Akkreditált Kosárlabda Akadémia elnevezést.

Borbély Károly

A jövőben Nemzeti Akkreditált Kosárlabda Akadémián készülnek a Mercedes-KA növendékei Fotó: Bús Csaba

A szövetségi felülvizsgálatot követően tíz akadémia használhatja a jövőben a Nemzeti Akkreditált Kosárlabda Akadémia elnevezést. Köztük a kecskeméti Mercedes-­Benz Gyár Kosárlabda Akadémia, mind a női, mind a férfi vonalon. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) keddi sajtótájékoztatóján Szalay Ferenc elnök közölte, a 2017 második felében a Testnevelési Egyetemmel (TF) közösen elvégzett audit során megvizsgálták az utánpótlás-nevelő klubok szervezeti felépítését, infrastruktúráját és gazdálkodását, és december 31-éig tíz akadémia teljesítette az előírt kritériumok nyolcvanöt százalékát.

A kecskeméti önkormányzat által 2013-ban alapított Mercedes-­KA tehát az új feltételek mellett is ott van az ország kiemelt szakmai műhelyei között. A hírös városi akadémia kilencvenöt százalékos eredménnyel a legjobbak közé került.

A vezetőség tagjai ráadásul úgy tudtak megfelelni a vizsgálat által meghatározott feladatoknak, hogy közben zajlott a szervezet történetének legnagyobb beruházása, a régi kecskeméti uszoda helyén a Mercedes-Benz Sportakadémia építése.

A jövőben Nemzeti Akkreditált Kosárlabda Akadémián készülnek a Mercedes-KA növendékei Fotó: Bús Csaba

– Óriási rangot jelent számunkra, hogy használhatjuk a Nemzeti Akkreditált Kosárlabda Akadémia nevet. Az első öt év után vívtuk ki ezt az elismerést, de ez egyben felelősség is, felelősség a kecskeméti kosárlabdasport jövője kapcsán – mondta Ivkovicsné Béres ­Tímea, a kecskeméti akadémia igazgatója, majd így folytatta: – Nagy megtiszteltetés ez az elismerés a közösségünk számára, főleg annak tudatában, hogy a tíz akadémia közül a kecskeméti kezdte meg legkésőbb a működését. Most büszkék és boldogok vagyunk, de nem felejtjük a célunkat sem. Továbbra is azért dolgozunk, hogy segíthessük a kosárlabdázó gyerekek álmainak megvalósítását, mert ezzel ­valóra válik az is, amit öt éve, az akadémia megalapításakor mi magunk megálmodtunk.

Válogatás a vizsgálati jegyzőkönyvből

A sporttámogatás adta lehetőségeket kiemelten az utánpótlás fejlesztésére és annak körülményeinek javítására fordítja a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia. Élt a tárgyieszköz-beruházások lehetőségével, gyarapította és jobbá tette a gyerekek és a városlakók sportolási körülményeit. Öt iskola tornacsarnokának és öltözőinek felújítását végezte el, szabadtéri pályákat hozott létre. Sok tervezést és munkát követően átadta a Mercedes-Benz Sportakadémiát, amely igazi otthont ad az utánpótlássport számára. A Yubac-táborokban, valamint a Partizan ­Beograd kurzusain tapasztalatokat szereztek az akadémia növendékei, szakemberei. A KTE-­Duna Aszfalt férficsapata, valamint női első és másodosztályú együttesek szerződtették az akadémia növendékeit, valamint hat növendék szerepelt a magyar korosztályos válogatottakban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában