Labdarúgás

2018.05.20. 09:37

Kalocsán a bajnokjelölt győzött

A megyei első osztályú labdarúgó bajnokságban, a 26. fordulóban a Kalocsa fogadta a bajnokságot már korábban megnyert Kecskemét gárdáját fogadta. A vendégek nyertek, de Kohány Balázs tartotta szavát, fiai megszorongatták a megyeszékhely csapatát.

Vincze Miklós

A vendégek részéről Nádudvari annak rendje és módja szerint már a 19. percben megszerezte a vendégeknek a vezetést. A szokásos forgatókönyvtől eltérő fejlemény következett: egy vendéghibát kihasználva egyenlített a Kalocsa, ám a Kecskemét még a félidő vége előtt visszavette a vezetést.

Az eredmény a második játékrészben már nem változott, sok helyzetet dolgozott ki a Kecskemét, ám mivel azokat kihagyta, a hajrában akár egyenlítetett volna is a hazai gárda, legnagyobb ziccerét azonban kihagyta a 80. percben. Megérdemelten győzött a vendégcsapat, a hazaiaknak pedig ismét sikerült szoros meccset játszania az NB III.-ba tartó Kecskeméttel.

Kalocsai FC–Kecskeméti LC 1–2 (1–2)

Kalocsa, 350 néző, vezette: Tóth R. (Apró, Benedeczki)

Kalocsa: Hegedűs – Vass (Rábóczki 56.), Zorván, Kollár (Pandúr 83.), Dostyicza, Follárdt, Kiss D., Szabó V., Nasz, Salacz, Busa. Edző: Kohány Balázs.

Kecskemét: Mészáros – Farkas, Fűzfa, Nádudvari (Maczelka 71.), Balog, Salami (Vladul 76.), Urbán, Hajnal, Toricska (Nemesvári 71.), Szabó D. (Nagy D. 82.), Terbe (Tóth R. 46.). Edző: Szabó Tibor.

Gól: Salacz 22., illetve Nádudvari 19., Balog 30.

Sárga lap: Nasz 11., Szabó V. 25., illetve Nádudvari 60., Farkas 66., Szabó D. 82.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában