labdarúgás

2018.05.24. 15:25

Gól-gazdag meccsen tört meg a Kiskőrös sikerszériája

A korábban elmaradt Kalocsa-Kiskőrös mérkőzést pótolták a felek szerdán. A hazaiak kemény mérkőzésre készültek, hiszen a vendég Kiskőrös már 5 hete veretlen volt a Kalocsával való találkozóig, akik kíméletlenül megbosszultak minden figyelmetlenséget. Csak az utolsó 5 percen múlott, hogy nem lett a vége nagyon csúnya vereség, csak simán vereség.

Mike Szilvia

Kalocsai FC – Kiskőrös LC (2-1) 4-3

Sűrű a program a mérkőzéseket pótló csapatok számára a megyei I. osztályban, hiszen nem csak hétvégén, hanem hét közben is pályára kell állniuk. Hogy ki bírja jobban a strapát, az az összecsapás első negyed órájában úgy tűnt, hogy a vendégek. A Kohány-gárda játékosai szinte labdába sem értek, a vendégek pedig a 3. percben Rácz Dominik szabadrúgása révén szerezték meg a vezetést (0-1). Ez a gól meg is fogta a hazaiakat, akiknek majd negyed óra kellett, hogy megrázzák magukat. Ez viszont olyan jól sült el, hogy innentől megállíthatatlanok voltak.

Az egyenlítő gólt Follárdt Zoltán szerezte, akit Nasz Balázs ugrasztott ki, és aki szépségdíjas találatával révbe hozta csapatát. Eztán sorra veszélyes helyzetekkel fenyegették a kiskőrösi kaput. Az egyik ilyen offenzíva akkora lendülettel indult meg a vendég portás felé, hogy a vendégek csak szabálytalankodással állították meg azt, egészen pontosan Salaczot buktatták, a játékvezető pedig tizenegyest fújt. A büntetőhöz Dostyicza lépett oda, akinek első próbálkozását Ámann Márk hárította, a kipattanóra azonban ismét „Dos” jelentkezett, ezzel pedig már nem volt mit kezdeni (2-1).

A második félidőben a Kiskőrös mindent egy lapra tett fel. Ez látszott a nyílt, mint kiderült túlságosan nyílt játékukon. A hazaiak minden hibát kíméletlenül megbosszultak. Például a 70. percben, amikor Kiss Dominik egy az egy ellen ment a kapusra és 3-1-re módosította az állást, vagy rá 3 percre, amikor a mélységből induló Salacz Attila indult meg és szerezte meg a Kalocsa újabb találatát (4-1). Eközben és eztán is sziporkázott a Kalocsa, rengeteg helyzetet alakítottak ki a szemlátomást szétesett vendégekkel szemben. Azonban jellemzően a nehezét hibátlanul megoldva a végén mindig porszem került a gépezetbe és a pontatlan befejezések után a helyzetek csak helyzetek maradtak.

A magabiztos előny tudatában Kohány Balázs megforgatta csapatát, és az alapembereket lecserélte. Itt ébredt fel a Kiskőrös és 5 perc alatt két góllal szépítettek. A kapu előtti láb-kavalkádban a vendégek találták meg jobban a labdát. Eddig a pillanatig a kőrösiek várhatták, hogy szólaljon már meg végre Stefánovits sporttárs sípja, majd sokat adtak volna érte, hogy a hosszabbítást megtoldják még két perccel. De a focit gólra játsszák, a meccs pedig addig tart, amíg a bíró le nem fújja. Ezt a meccset pedig 4-3-nál fújta le.

Kohány Balázs elégedetten értékelte csapata teljesítményét: „Azt kell mondanom, a végeredmény a Kiskőrösre nézve hízelgő, mert 4-1-re is vezettünk, és rengeteg helyzetet kihagytunk. Muszáj volt a végén forgatnom a csapatot, hiszen több alapemberem félig sérülten vállalta a játékot. Azonban nem szabadott volna ennyire hátradőlnünk. Ebből is tanulnunk kell. Szombaton Kunszálláson vár ránk egy újabb találkozó, amely a pálya mérete miatt lesz nekünk nagyon nehéz. Ez azonban nem kifogás, ettől még el kell hozni a pontokat.”

A vendégek játékos-edzője, Füleki Antal szintén győzelmet remél következő meccsüktől, így szándékoznak szépíteni a kalocsai fiaskó emlékét: „Jó szériában voltunk, ez most megszakadt. Nagyon sajnáljuk, mert kiélezett mérkőzésnek indult, aztán egy sor egyéni hiba miatt jutottunk oda, ahova. Későn ébredtünk, így csak kozmetikázni tudtunk. Fáradt a brigád, sérültek és kisárgult játékosaink is vannak, így szombaton nehéz lesz a Bácsalmás ellen. De összeszorítjuk a fogainkat, és a hazai pálya előnyét élvezve természetesen pontokért állunk fel.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában