röplabda

2018.01.14. 20:17

Gödöllőn is nyert a HÉP-Röpke SE

Erős csapattal állt ugyan ki a Gödöllő, ám a Röpke végül mind a három, a pontok tekintetében egyébként szoros szettet megnyerte. Gödöllő–HÉP-Röpke SE 0:3 (-18, -18, 22)

Vincze Miklós

A Gödöllő egy játékos híján a teljes NB I.-es keretének a huszonegy éven aluli játékosaival állt ki. A meccs elején egy kissé elfogódottak voltak a kecskeméti lányok, az elején el is húztak a hazaiak 9:5-re, de Kökény Petráék hamar rendezték a sorokat, gyorsan fölzárkóztak, átvették az irányítást, és onnantól már ők domináltak.

A gödöllőieknek a harmadik szett végén sikerült újra fölzárkózniuk, annak a játékrésznek a végjátéka rendkívül izgalmasra sikeredett, de két, három remek döntéssel, látványos labdamenettel, vagány játékkal a kecskemétieknek sikerült megnyerniük a harmadik szettet is.

Kása Róbert, a Röpke vezetőedzője elmondta, hogy az, hogy a Gödöllő gyakorlatilag az NB I.-es játékosaival állt ki, szakmailag csak emeli a siker értékét. – Maga a tény, hogy nem csak a Gödöllő, de az MTK és az Újpest is felvonultatja a Röpke ellen az első osztályú játékosait, azt jelenti, hogy jó csapatnak tartanak minket – fejtette ki Kása Róbert.

Abból a szempontból jó ez a Röpkének, hogy erős ellenfelekkel edződnek, és az erős ellenfelekkel szemben szerzett győzelem az egészséges önbizalomnak is jót tesz, a többi NB II.-es csapathoz képest azonban ez némi hátrányt is jelent, mégpedig azért, mert az alapszakaszban szerzett eredményeket továbbviszik a klubok. Ebből a szempontból hátrány tehát, hogy a gyengébbnek vélt ellenfelek ellen ezek a gárdák nem egyszer gyengébb kerettel állnak ki, így a riválisaink több pontot tudnak szerezni ellenük.

Ismét győztek a kecskeméti röplabdás lányok

Kása Róbert azt is elmondta, hogy az eredetileg január 27-ére kitűzött Röpke–Újpest rangadó időpontja változott. – A Katona József Gimnázium leánycsapata ugyanis azon a hétvégén játssza a döntőt a diákolimpián, – indokolt a tréner –, és mivel enyhe túlzással a Röpke teljes kezdője (Mészöly Lilla, Kökény Petra, Hegedűs Anna, Strung Laura) ott játszik, ezért kérvényeztük, hogy más időpontban játszhassuk az Újpest elleni találkozót. Így a mérkőzést január 23-án, kedden este hétkor vívjuk a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola csarnokában.

Addig persze van még egy fellépésük a hírös városi lányoknak, 22-én, vasárnap délután, arra is várják a szurkolóikat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában