labdarúgás

2018.08.19. 21:40

Erőltetett menetben, igazságos döntetlen született

A többek által bajnokaspiránsként emlegetett Kiskunfélegyháza a megfiatalított Kalocsához látogatott a megyei I. osztályú bajnokság 2. fordulójában. A harc folyt a pályán, a fejekben, egymás és a tikkasztó hőség ellen is. Végül pontosztással jutott, és maradt is mindkét félnek.

Mike Szilvia

Kalocsai FC – Kiskunfélegyházi HTK 2-2 (1-2)

Kohány Balázs, edző – Kalocsa: „A mezőny talán legjobb csapata ellen játszottunk. Látszott, hogy mind a két fél rendesen felkészült a másikból. Ennek tudatában fel is forgattam a csapatot, és ugyanezt láttam a túloldalon is. Óriási taktikai csata volt ez! Úgy gondolom, a döntetlen reális, még úgy is, hogy a végén akadt néhány lehetőségünk, de legalább ennyit hagyott ki az ellenfél is.”

Koncz Zsolt, játékos-edző – Kiskunfélegyháza: „Nagyon nehéz mérkőzés volt, egy nagyon fegyelmezett, agresszív ellenfél ellen. Az időjárás rányomta a bélyegét a játékra, de ettől függetlenül mindenki becsülettel tette a dolgát. Tudtuk, hogy Kohány rendesen felkészíti ellenünk a csapatát, ezért némi szerkezeti meglepetéssel készültünk, nem úgy álltunk fel mint múlt héten. Nekünk ült ez a felállás, működött is rendesen, a vezetés kétszer is nálunk volt, de a Kalocsa nagyon szívós, így sikerült egyenlíteniük. Nem volt sok ziccer a végén, csak épp annyi, amellyel egyik, vagy másik csapat maga javára fordíthatta volna a találkozót. Mindent összevetve reális az iksz!”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában