Labdarúgás

2018.02.25. 09:41

Biztos félegyházi győzelem

A megyei másodosztályú labdarúgó bajnokságban ugyan csak két pályán, de mégiscsak elrajtolt a tavaszi idény. A forduló előtt a tabellán harmadik helyezett Kiskunfélegyházi HTK II. volt az SC Hírös-Ép elleni találkozó esélyese annak ellenére is, hogy a mérkőzést a kecskeméti műfüves pályán, azaz a Hírös otthonában játszották. A Félegyháza magabiztosan szerezte meg a három pontot, így átmenetileg a második helyre lépett a tabellán. A forduló másik szombaton lejátszott találkozóján a Duna Aszfalt TVSE II. 2–0-s félidő után 4–0-ra verte a Lakiteleket.

Vincze Miklós

Két hazai helyzettel indult a mérkőzés, ezek közül Marozsié volt a nagyobb, ő a 8. percben lőtt jobbról, tizennyolc méterről a bal alsó sarok mellé. Három percre rá a félegyházi Koncz egy csel után középről, huszonnyolc méterről nagy lövést eresztett meg, lefelé csapódó labdája a felső lécet is érintve pattant Rácz hálójába, nagy gól volt. 1–0. A 16. percben egy balról érkezett beadásra robbant be Magony, és elemi erővel a kapura fejelte a labdát. A hazai hálóőr már verve volt, ám a gólvonalról az egyik védője tisztázott. Egyre nagyobb fölénybe került a vendégcsapat, pedig a nézőknek az volt a benyomása, mintha csak félgőzzel menne a Félegyháza. A 20. percben Szabó indulhatott meg középütt egyedül egy ajándéklabdával, talán némileg elhamarkodottan lőtt, így odalett a helyzet. Négy percre rá azonban egy újabb ajándéklabdánál már nem hibázott, ismét csak a kapussal állt szemben, és a 16-osról a hálóba gurított. 2–0. A 33. percben Koncz jobb oldali beadására ismét Szabó érkezett középütt, és könnyedén passzolt a hálóba. 3–0. Parádézott a Félegyháza.

A második félidő elején a hazai pályán vendégeskedő SC Hírös-Ép nagy energiákat mozgósított a szépítésért. Igazából akkor élénkült meg a meccs, amikor a kisebb Hírös helyzetecskék után a kék sárgák erőfeszítéseit a 61. percben siker koronázta. Akkor Stein tört be egy jó kiugratást követően balról a 16-oson belülre, és helyezett Jelen mellett higgadtan a kapu bal oldalába. 3–1. A Félegyháza mintha egy kissé bealudt volna, az SC Hírös-Ép pedig alaposan rákapcsolt. Jó tíz percig fölényben is játszottak a kecskemétiek, ám a KHTK észlelte a veszélyt, ők is nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak, és kisvártatva újra ők játszottak mezőnyfölényben. A 80. percben Lantos faraghatta volna tovább a hátrányt, ám a tíz méterről, balról leadott lövése nyomán a bal sarok mellé szállt a labda. Az eredmény végül nem változott, igazságos kiskunfélegyházi győzelem született.

Kiskunfélegyházi HTK II.–SC Hírös-Ép 3–1 (3–0)

KHTK II.: Jelen – Magony (Szabó Ádám), Koncz, Ábel, Nemes (Berekszászi), Keresztesi, Szabó Tamás (Balog), Tóth Kornél (Balogh), Farkas, Bagi (Nagy Viktor), Lénárt. Vezetőedző. Nádasdi Péter.

SC Hírös-Ép: Rácz – Lóczi, Dócs, Stein, Katona (Puskás), Laczkó, Lantos, Borsos (Gyebnár), Marozsi, Botos, Horváth T. Edző: Kovrig Ákos.

Sárga lap: Farkas (92.), illetve Lóczi (84.)

Gól: Koncz Miklós 11., Szabó Tamás 25., 33., illetve Stein 61. perc.

Nádasdi Péter: – Sok edzőmeccsel, becsülettel készültünk a tavasz rajtra. Amit előzetesen megbeszéltünk, azt megvalósítottuk. A kecskemétiek komoly hibákat vétettek hátul, azokat mi kihasználtuk, így az első félidőben gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés. A második félidőben egyszer mi is hibáztunk, azzal fel is hoztuk az ellenfelet, egy tíz percig ők domináltak, de azt az időszakot leszámítva végig a kezünkben tartottuk a mérkőzést.

Kovrig Ákos: Az első tizenöt percben volt két komoly helyzetünk, sajnos azt nem tudtuk gólra váltani. Egy nagyon jó Kiskunfélegyházával találkoztunk, aki több megye egyes játékossal érkezett. Az első félidőben sajnos nagyon komoly hibákat követtünk el hátul, azokat könyörtelenül kihasználta az ellenfél. A második játékrészben rúgtunk egy gólt, és azt követően is volt még lehetőségünk a szépítésre, de ettől függetlenül teljesen megérdemelt a Félegyháza sikere. Jobb csapat, jelen pillanatban jobb játékerőt képviselnek, tehát csak gratulálni tudok nekik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában