labdarúgás

2018.05.21. 14:42

Az utánpótlás futball ünnepe volt a nemzetközi RUK torna

Rengeteg tehetséget, jó csapatokat, kitűnő hangulatot hozott az első nemzetközi torna, melyet a Kecskeméti Regionális Utánpótlás Központ (RUK) szervezésében bonyolítottak le a Széktói Stadionban. Három korosztály, 24 csapat, több mint háromszáz játékos lépett pályára. A kecskeméti régiós válogatott az U10-es korosztályt megnyerte, az U11-ben és az U9-ben bronzérmet szerzett.

Vincze Miklós

Kitűnő hangulatban telt a vasárnap a Széktói Stadionban, a stadiont és a 2-es pályát a régiós legtehetségesebb játékosai népesítették be, akik tavaszi teljesítményükkel, fejlődésükkel kivívták annak a lehetőségét, hogy az U11-es, az U10-es és az U9-es korosztályok alközponti válogatottjaiban szerepeljenek. A Minősített Utánpótlás Központok (MUK) válogatottjai mellett szerb együttesek színesítették a mezőnyt nemzetközi tornánkon.

A szülők és a hozzátartozók minden csapatot lelkesen – és ami ennél is fontosabb: végig nagyon sportszerűen – buzdították. Érezhető volt, hogy a régió krémje gyűlt össze, hiszen minden korosztályban jó iramú, izgalmas és látványos meccseket láthattunk, a csapatok motiváltan, a végső siker reményében érkeztek.

Jó példa a kiélezett küzdelmekre, hogy már a csoportkörben is szoros eredmények döntöttek, az egyenes kieséses szakaszban, illetve a helyosztókon aztán több párharc is büntetőkkel dőlt el. A nap legeredményesebb csapata a Szeged 2011 MUK válogatottja lett, mely mindhárom korosztályban döntőt játszhatott, kettőben az arany is a nyakukba került végül. Utánuk rögtön a KLC-KTE SI régiós csapatait lehet kiemelni, az U10-ben arany, a másik két korosztályban bronzérmet szerzett. A további érmeket egy-egy szerb együttes szerezte meg. A döntők szoros meccseket hoztak, az U9-es és U11-es finálé is büntetőkkel dőlt el.

A torna végeredménye:

U11-es korosztály: 1. Szeged 2011 MUK 2. Spartak Subotica 3. KLC-KTE SI MUK 4. TSC Backa Topola 5. Szolnoki MÁV MUK 6. LUA Baja MUK 7. Szilády RFC MUK 8. Ceglédi VSE MUK

U10-es korosztály: 1. KLC-KTE SI MUK 2. Szeged 2011 MUK 3. ODR Petrovaradin Novi Sad 4. Szolnoki MÁV MUK 5. Szilády RFC MUK 6. Ceglédi VSE MUK 7. LUA Baja MUK 8. TSC Backa Topola

U9-es korosztály: 1. Szeged 2011 MUK 2. FK Veternik 3. KLC-KTE SI MUK 4. Szolnoki MÁV MUK 5. Szilády RFC MUK 6. LUA Baja MUK 7. FK Spartak Subotica 8. Ceglédi VSE MUK

A legjobban teljesítő játékosokat is díjazták, korosztályonként négy kategóriában osztottak ki különdíjakat.

Gólkirály: Szabó Zsombor (Szilády MUK U9), Soós Flórián (LUA MUK U10), Mádi Szabolcs (Szeged MUK U11)

Legjobb mezőnyjátékos: Aleksa Jandric (FK Veternik U9), Gégény Petra (Szeged MUK U10), Uros Tabac (FK Spartak U11)

Legjobb kapus: Jakab Mátyás (Szeged MUK U9), Baranyi Zétény (KLC-KTE SI MUK U10), Eldis Saletovic (FK Spartak U11)

Legjobb hazai (KLC-KTE SI MUK) játékos: Lőrincz Bertalan (U9), Iványi Zente (U10), Sódar Gellért (U11)

A tornát Török László szakmai igazgató, illetőleg Szabó Tibor régiós szakmai vezető értékelte az eredményhirdetést követően:

Török László: – Büszke vagyok arra, hogy én zárhattam a mai napot, ez a torna biztosan nagy betűkkel kerül be a RUK történelmünkbe. Bízunk benne, hogy ez a képzési program még nagyon sokáig működni fog. Fantasztikus nap volt, a legjobb játékosok és csapatok vettek részt, de jár az elismerés a szakembereknek, a szülőknek és a játékvezetőknek is. Mindenkire büszkék vagyunk, de főleg arra, hogy mi lehettünk a rendezők, szeretném megköszönni a régiós és az akadémia stáb munkáját is, hogy ilyen színvonalas rendezvényt tudhatunk magunk mögött.

Szabó Tibor: – Remek kis tornán vagyunk túl, remélhetőleg a játékosok, a szülők és az edzők is jól érezték magukat. Jó meccseket láttunk, melyek minőségben, intenzitásban és megfelelőek voltak, a helyosztók abszolút kiélezett csatákat hoztak. Minden részvevőnek gratulálok! Ez a régiós képzésen belül a tehetséggondozási programnak volt egy méltó tavaszi zárása. Reményeink szerint további fejlesztésekkel folytathatjuk majd a munkát a jövőben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában