labdarúgás

2018.04.21. 20:51

A Kerek nyerte a rangadót

A második helyen álló Kerekegyháza az éllovas Duna Aszfalt TVSE csapatát fogadta a megyei másodosztály Északi csoportjában, a 24. fordulóban. Óriási iramú, közönségszórakoztató mérkőzésen a Kerekegyházának sikerült visszavágnia az őszi 4–3-as vereségért. Mindkét csapat sokat tett a győzelemért.

Vincze Miklós

Nyárias időben, szép számú nézősereg előtt indult útjára a labda Kerekegyházán. Óriási tempóban vetették bele magukat a küzdelembe a csapatok. A 3. percben a hazai Szakál csúszott el, így Dóka Dávid került helyzetbe, de 18 méterről, balról fölé durrantott. Két percre rá Malecz lövését hárította Antal, a kécskei hálóőr. A 10. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat. Gavula gurított kapura, Antal óriási bravúrral védett, a kipattanót követően Nagy Norbert lőtt ballal a bal alsó sarokra, Antal még ezt is hárította, az újabb kipattanót végül Gavula passzolta a hálóba. 1–0. A 19. percben Tóth Tamás 18 méterről, jobbról elvégzett szabadrúgását mentette a hazai kapus, Nagy Róbert. Az ellentámadás végén Gavula tálalt Nagy László elé, ő közelről lőtt, Antal ismét hárított, a kipattanót azonban Malik 12. méterről a léc alá küldte. 2–0. Három percre rá meglett a harmadik hazai gól. Malik szögletét a berobbanó Szakál csúsztatta mesterien a bal alsó sarokba. 3–0. Nyolc percre rá Virágh csúsztatott a kapura, Antal ujjheggyel mentett. Próbált támadni és gólt szerezni a Kécske, a 33. percben sikerült is szépíteniük. Akkor Kálit gázolták el a 16-oson belül, a büntetőből a sértett lőtt a jobb alsó sarokba. 3–1. A 36. percben egy hazai szögletet követően két nagy lövést is bravúrral hárított Antal, akinek az első félidőben egyébként sokat köszönhettek a kécskeiek. A 40. percben tovább faraghattak volna a hátrányukból a vendégek, Szabó Ádám elé pattant a labda, és bár nem jött neki igazán lábra, jobb belsővel olyan ügyesen tekerte meg, hogy a felső lécről pattant vissza a labda. Óriási volt az iram, meglehetősen sok volt a tüske. A félidő Bálint nagy bombájával zárult.

A 54. percben Gavula buktatásáért 11-eshez jutottak a hazaiak, a sértett középre lőtt labdáját azonban a balra vetődő Antal lábbal hárította. A védők szögletre mentették a kipattanót, a sarokrúgást követően azonban Malik balról a jobb felső sarokba lőtte a labdát. 4–1. Mire megnyugodhattak volna a hazaiak, már bent is volt a második kécskei gól. Káli lépett ki remek ütemben a leshatár mögé, és emelte elegánsan a kiinduló Nagy Róbert fölött a hálóba a labdát. 4–2. Két percre rá Dóka Dávid zúdított óriási bombát a hazai kapura, a szitáló pettyest Nagy bravúrral védte. Érezhető volt, hogy ebben a mérkőzésben benne van egy fölényes hazai győzelem, de egy vendég fordítás is. Negyedórán át a kapuk nem, csak a bokák, sípcsontok forogtak veszélyben. A 73. percben aztán még közelebb jött a hazaiakhoz a Kécske: egy nagy lövést hárított ugyan Nagy Róbert, a kipattanóból azonban Szabó Dávid a bal alsó sarokba gurított. Parázs hajrára volt kilátás, viszont ekkor csökkent először egy kissé az iram. Nem csoda, a nyári melegben hetvennégy percben át iszonyú iramot diktáltak egymásnak a csapatok. A 80. percben Káli szabadrúgása a sorfalban akadt el. Az öt perc ráadás második percében Gavula ugrott ki a bal oldalon, beadás helyett azonban kapura lőtt, labdája a hosszú sarok mellett suhant el. A 94. percben, amikor Antalt leszámítva már mindenki a hazai 16-oson belül tülekedett, Szabó Dávid adott be szabadrúgást jobbról, Káli ugrott a legmagasabbra, meg is sikerült fejelnie a labdát, az azonban elsuhant a jobb felső sarok mellett, maradt a 4–3. A játékvezető lefújta a mérkőzést, majd ezt követően kiosztott még egy piros lapot Dóka Dávidnak.

Sunplast-Kerekegyházi SE–Duna Aszfalt TVSE 4–3 (3–1)

Kerekegyháza, 300 néző, vezette: Polyák (Markó, Katona)

Kerekegyháza: Nagy R. – Fejes, Szakál, Nagy L. (Gogolák 45.), Virág, Nagy N., Malecz (Gazdag 88.), Malik, Gavula, Boronkay, Gáspár. Játékos-edző: Gazdag Attila

Tiszakécske: Antal – Dóka Á. (László 46.), Varga N., Szabó D., Tóth K.. Káli, Bálint, Dóka D., Tóth T., Hoffmann, Szabó Á. Edző: Bagi Gábor

Gól: Gavula 11., Malik 19., 55., Szakál 22., illetve Káli 33., 56., Szabó D. 73.

Sárga lap: Nagy N. 33., Szakál 64., Gogolák 87., Gáspár 90., illetve Káli 41., Bálint 48., Varga N. 53., Tóth T. 56., Varga N. 85., Suzabó Á. 88. Kiállítva: Dóka D. 95. perc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában