kosárlabda

2018.07.12. 10:30

A férfiválogatott sikere Kecskemét sikere is

Kecskemét a kosárlabda fellegvára. Nem véletlen készül itt évek óta a magyar férfiválogatott. A város így kicsit magáénak érezheti a nemzeti együttes sikereit. Habár Sztojan Ivko­vics szövetségi kapitány szerint a kicsinél jóval többről van szó.

Borbély Károly

Szereti Kecskemétet az Ivkovics Sztojan (jobbra) irányította férfiválogatott

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Bús Csaba

– A magyar férfiválogatott avilágbajnoki selejtezők harmadik körébe jutott. Szövetségi kapitányként hogyan értékeli a csapat eddigi teljesítményét? – kérdeztük Ivkovics Sztojant, aki hét éve áll a nemzeti gárda élén.

– Hatalmas siker, de nemcsak ez, hanem az is, hogy a tavalyi Európa-bajnokságon a legjobb tizenhat között végeztünk. Nem véletlen, hogy a magyar válogatott a legfrissebb FIBA-világranglistán a 41. pozíciót foglalja el, a 23. legjobb európai országnak számít.

– Ezt a sikert egy kicsit Kecskemét is magáénak mondhatja.

– Nem kicsit. A kosárlabda beépült a város életébe, Kecskemét a sportág egyik fellegvára. Ez köszönhető annak is, hogy rendszeresen itt készül a magyar felnőttválogatott, és az U18-as, U20-as nemzeti csapat, valamint az ország egyik legjobban működő akadémiája itt található. Az akadémia vezetője, Béres Tímea a sportág magyarországi nagykövete, a válogatottnál pedig szerepet kap a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzője, Forray Gábor, illetve edzője, Goran Miljkovics.

– Azt sem lehet elhanyagolni, hogy remek infrastruktúra várja az említett együtteseket.

– Az utóbbi időben hatalmas a fejlődés. A KTE Kosárlabda Klub Kft. az önkormányzattal közösen már több beruházást végzett a Messzi István Sportcsarnokban. Új mobil lelátókat szereztek be, korszerű eredményjelző rendszer működik, az öltözőkben is történtek felújítások, amelyek összértéke megközelítőleg 120 millió forint. Augusztusban pedig elkészül a Magyarországon eddig még csak egy-két csarnokban alkalmazott, számítógéppel programozható, fényeffekteket is tudó, a jelenleginél takarékosabb, ugyanakkor lényegesen nagyobb megvilágítást biztosító LED-világítási rendszer a csarnokban. Mindezért nagy köszönet jár Sörös Jenőnek, a KTE Kosárlabda Klub Kft. ügyvezető igazgatójának. Óriási szerepe van abban, hogy ezek a beruházások megvalósultak.

– Akkor Kecskeméten készülnek a szeptemberi vb-selejtezőkre is?

– Ahogy a válogatott, úgy a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége is elkötelezett híve a városnak. A szövetség elöljárói is látják, hogy milyen remek környezet várja a játékosokat, a stáb tagjait. A régi uszodából lett Mercedes-­Benz Sportakadémia pedig olyan impozánsra sikeredett, hogy arra a külföldről jövők is elismerően csettintenek.

Szereti Kecskemétet az Ivkovics Sztojan (jobbra) irányította férfiválogatott
Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe

– A megszokott keret érkezik augusztusban?

– Igen, kiegészülve néhány U18-as játékossal. Ugyanis ki kell nevelni a jövő válogatottját. A KTE utánpótlás-­koordinátoraként is azt szeretném elérni, hogy minél több akadémista kapjon szerepet a felnőttegyüttesben. A KTE nem gazdag klub, itt óriási szerepük van a saját nevelésű játékosoknak. Már többször elmondtam, hogy az önkormányzat nagyon helyesen döntött akkor, amikor a sportra szánt pénz javát a fiatalokra, a tömegsportra, a létesítmények javítására szánta. A profi kluboknak pedig kevesebbet adott. A profiknál a tulajdonosoknak, az általuk megnyert szponzoroknak kell előteremteni az anyagiakat. Így megtanulják a helyes gazdálkodást, mindenki addig nyújtózkodik, ameddig a takarója ér.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában