Labdarúgás

2025.07.05. 14:57

A Honvéddal meccselt az edzőtábor záróakkordjaként a KTE

Az NB II.-es rajtra készülő Kecskeméti TE számára a Honvéd elleni edzőmeccsel zárult a telki edzőtábor, egyúttal a felkészülés harmadik hete. A találkozón KTE vezetést követően a Honvéd fordított és végül meg is nyerte a találkozót.

Nem kellett sokat várni a meccs első góljára. A KTE aktívan kezdett, aminek hamar meg is lett az eredménye: Czékus lapos beadását Pálinkás vágta a kapuba, 1-0. A nagy meleg ellenére jó volt az iram, végül bő tíz perc elteltével egyenlített a Honvéd, egy balról érkező beadás után jött egy fejes, ami a kapufán csattant, a kipattanót azonban Baki belőtte, 1-1. A 20. percben egy szép támadást épített fel a Honvéd, s végül góllal is zárták le, Ihrig-Farkas kapott jó labdát, és nem hibázott, 1-2. A folytatásban kecskeméti helyzetek következtek. A 25. percben először Czékus tesztelte Dúzst, aki csak kiütni tudta lövését. Alig fél óra elteltével aztán még nagyobb sansz adódott előtte, egyedül léphetett ki, a jobb alsót célozta, de Dúzs erre is odaért. A 36. percben Czékus előkészítőként jeleskedett, jól játszott össze Merényivel, aki 16 méterről kevéssel lőtt a bal felső fölé.

KTE, felkészülési meccs, Honvéd,
A KTE a Honvéd elleni meccsel zárta az edzőtábort. 
Fotó: Nyitray András

Szünetben szinte teljes sort cserélt Gera Zoltán, voltak változtatások persze a másik oldalon is. Az 57. percben növelte az előnyét a Honvéd: Hetyei lépett be üres területre, majd megcsinált egy visszacselt és a rövid sarokba lőtt, 1-3. A hajrához közeledve Gera Zoltán Fodor Tamásnak is lehetőséget adott ismét, illetve negyedórával a vége előtt beállt Banó-Szabó Bence is, aki közel egy év után léphetett újra pályára a tavaly nyári sérülése után. A 81. percben aztán kialakult a végeredmény, a hírös városiak a saját térfelükön adták el a labdát, amit Simon gólra is váltott, 1-4.

A heti munka véget ért a KTE felnőtt kerete számára 

Vasárnapra szabadnapot kapnak a játékosok, hétfőtől viszont már a Széktói Stadionban zajlanak az edzések. Legközelebb szerdán vív felkészülési meccset a KTE, akkor a szerb élvonalbeli Topolya lesz az ellenfele.

Kecskeméti TE – Bp. Honvéd 1-4 (1-2)

Felkészülési mérkőzés, Telki

KTE (1. félidő): Varga B. – Szabó A., Belényesi, Szojma – Eördögh, Derekas, Vágó, Merényi, Bolgár – Czékus, Pálinkás.

KTE (2. félidő): Pálfi – Szűcs Sz., Belényesi (Fodor 60., Banó-Szabó 75.), Szojma – Berki, Kovács B., Bocskay, Vattay, Győrfi – Bolyki, Farkas B.

Gól: Pálinkás 3. illetve Baki 11., Ihrig-Farkas 20., Hetyei 57., Simon 81. perc. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!