Labdarúgás

2025.07.04. 07:00

Szombaton Dunapatajon rendezik meg a 11. Cse-Ho Ecolab Kupát

Szombaton, 9 órai kezdettel rendezik meg a 11. Cse-Ho Ecolab Kupát. Rekordlétszámú mezőny gyűlt össze az egész napos tornára: huszonnyolc csapat fog harcba szállni a végső győzelemért Dunapatajon.

Az idén háromszázezer forint összdíjazású lesz a torna, amelyet most szombaton, Dunapatajon rendeznek meg. A győztes 150 ezer az ezüstérmes 100 ezer, a harmadik helyen végző csapat pedig 50 ezer forintot vihet haza. 

Cse-Ho Kupa, Dunapataj, labdarúgás
A Cse-Ho Kupát Dunapatajon rendezik meg a hétvégén. A képen a tavalyi győztese
Forrás: Szelidi-tó Che-Ho Terasz

– Ahhoz képest, hogy ez egy nyári bulikupa, örömmel mondhatom, hogy elképesztő létszámú mezőny jött össze az idén. Persze nagyon örülünk ennek, hiszen ezért is dolgoztunk rengeteget a szervezéssel – nyilatkozta Horváth Balázs, aki Kiss Attilával és Kutak Zsolttal közösen az esemény fő szervezője. – Az idén ugyanis huszonnyolc csapat fogja rúgni a labdát reggel kilenctől délután ötig, akkor lesz ugyanis az eredményhirdetés.

A korábbi években a Szelidi-tónál rendezték ezt a kupát, az idén azonban egyrészt túlzsúfolt a Szelidi-tónál a program, másrészt oda nem is tudtak volna ekkora mezőnyt toborozni a szervezők. Mert hogy hatalmas mezőnyt sikerült toborozni, az nem is kérdés.

Több településről érkeznek játékosok Dunapatajra

– Érkeznek csapatok Győrből, Dunaújvárosból, Budapestről, a főváros környékéről, Kecskemétről, Bajáról, Kiskunhalasról, Hartáról és természetesen a környékből is – mondta Horváth Balázs. – Nem klubcsapatok neveznek erre a tornára – bár például a Kaskantyú a vármegye három Közép csoportjában szereplő gárda tagjaival érkezik – inkább baráti társaságok. De ezek nem ad hoc baráti társaságok, hanem összeszokott csapatok, és a szurkolók, érdeklődők nem egy régi kedvencüket is láthatják szerepelni, hogy csak Balajcza Szabolcsot vagy Dvéri Zsoltot hozzam fel például – mondta Horváth Balázs.

– Dunapataj kiváló helyszíne lesz ennek a tornának. Remek a műfüves pálya és a nagypálya minősége is kiváló. Mivel ilyen népes a mezőny, összesen hat kispályát jelölnek ki a lebonyolításhoz, úgyhogy egész nap pattogni fog a labda.

Hajnalig tart a szórakozás

Az eredményhirdetés után sem ér véget a program: hajnalig tartó buli zárja az eseményt. 

Tavaly a Csudarugdalózók nevű formáció nyerte a tornát.

– Büszkék vagyunk arra, hogy címvédőként térhetünk vissza a 11. Cse-Ho kupára – nyilatkozta Varga Milán a Csudarugdalózók játékosa, aki egyébként nagypályán a Harta, futsalban a Dunaújváros spílere. – Igaz, az idén új néven, Sümi BT.-ként indulunk, de reméljük, hogy csak a nevünk változik, az eredményességünk nem. Az előző tíz tornából ugyanis ötöt mi nyertünk meg – mondta Varga Milán.

Aki pedig a csapat nevében a Harta edzőjének, Sümegi Józsefnek a becenevét véli felfedezni, az nem téved. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!