Tömegsport

2025.06.12. 14:39

Megrendezték Bácsbokodon a pünkösdi futást

Immár tizedik alkalommal rendezték meg Bácsbokodon az immáron hagyományosság vált pünkösdi futást. A viadalon öt korosztály indulhatott el öt távon.

Az idén is megrendezték Bácsbokodon a pünkösdi futást. A rendezvény évről-évre egyre több érdeklődőt, és ami még fontosabb, versenyzőt vonz, és ez nem volt másként az idei esztendőben sem. 

pünkösdi futás, Bácsbokod
Már nem először rendezték meg a pünkösdi futást
Fotó:  Jarmaczkiné Ispánovics Judit

Öt különböző távon mérhették össze az erejüket a versenyzők, ki-ki a korosztályának megfelelő kihívást választhatta. A felnőttek a négy és a nyolc kilométeres táv közül választhattak, az óvodások 500 méteres, az alsó tagozatos iskolások 900, a felső tagozatosok pedig 1800 méteres távra nevezhettek. És meg is tették, hiszen a gyermekeknek kiírt három távon végül 126 versenyző indult el. A felnőtteknek kiírt 4 illetve 8 kilométeres távon hatvanegy fő indult el. Nagyszerű hangulatban telt az egész viadal, a távval küzdők a szurkolók részéről is folyamatos biztatásban részesültek.

A pünkösdi futás díjazottjai

Óvodások, 450 méter, leány: 1. Sánta Zora, 2. Akácfai Emília, 3. Tóth Luca.

Óvodások, 450 méter, fiú: 1. Tóth Áron, 2. Orosz Ákos, 3. Engert Lánárd.

Alsó tagozatosok, 900 méter, leány: 1. Zavaros Emili, 2. Roman Vanessza, 3. Bergmann Zsófia.

Alsó tagozatosok, 900 méter, fiú: 1. Aradi Csaba, 2. Csanyik Alex, 3. Krausz Botond.

Felső tagozatosok, 1800 méter, leány: 1. Tóth Róza. 2. Szeitz Regina, 3. Burger Lilla.

Felső tagozatosok, 1800 méter, fiú: 1. Zavaros Benett, 2., Varga Gergő, 3 Vinkó Noel.

14-18 év közöttiek, 4 kilométer, női: 1. Gál Janka, 2. Óberst Hanna, 3. Juhász Kinga.

14-18 év közöttiek, 4 kilométer, fiú: 1. Meggyesi Alex, 2. Csizolszki Máté, 3. Nagy Rajmund.

4 kilométeres táv, női: 1. Simity Réka, 2. Madarász Kata, 3. Farkas Regina.

4 kilométeres táv, férfi: 1. Katymaracz Gábor, 2. Balogh Péter, 3. Tóth Attila.

14-18 év közöttiek, női, 8 kilométer: 1. Juhász Helga

8 kilométer, női: 1. Tóth Gyöngyi, 2. Madarász Emese, 3. Puskás Marcsi.

8 kilométer, férfi: 1. Kölcze István, 2. Kusztor Kornél, 3. Petres Péter.

 



 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!