Labdarúgás

2025.06.24. 14:04

A KTE ukrán játékosa az NB I-be igazol

A Kecskeméti TE keretében a nyáron nagyobb változások voltak a kiesést követően, és az már korábban eldőlt, hogy a külföldi labdarúgóktól elköszön a klub, mivel az NB II-ben csak magyar játékosokat foglalkoztat majd a központi irányelveknek megfelelően. A KTE-től szerződése lejártával így távozott Mihajlo Meszhi is, aki most megtalálta új állomáshelyét az NB I-ben.

Már május végén elbúcsúzott három légiósától, Driton Camajtól, Tófol Montieltől és Mihajlo Meszhitől a KTE, utóbbi pedig mostanra megtalálta új csapatát is. Az ukrán középpályás érkezését kedden jelentette be az NB I-ben újonc Kazincbarcika. A 28 éves játékos korábban Mezőkövesden már dolgozott együtt a KBSC vezetőedzőjével, Kuttor Attilával, Kecskemétről pedig három év után, egy NB I-es ezüstéremmel a tarsolyban távozott idén nyáron. 

Mihajlo Meszhi (balra) bemutatkozott
Mihajlo Meszhi (balra) bemutatkozott
Fotó: KBSC

Mihajlo Meszhi régi mesterével dolgozhat együtt

– Örülök, hogy itt lehetek, és annak is, hogy végre újra együtt dolgozhatok Kuttor Attilával – tette hozzá Mihajlo Meszhi a KBSC hivatalos honlapján. – Várom már a szezon kezdetét. Remélem, hogy sikeresek leszünk együtt, segíteni szeretnék a klubnak abban, hogy elérje a céljait. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!