2025.06.17. 12:17
Gólerős, fiatal centert igazolt a KTE
Zajlik a keret kialakítása a 2025/2026-os NB II-es idényre Kecskeméten, ennek megfelelően több fiatal labdarúgó érkezése is várható a nyári időszakban. Ilyen a 2006-os születésű Farkas Balázs, aki gólerős játékkal hívta fel magára a figyelmet Monoron, megszerzését kedden jelentette be a Kecskeméti TE.
Farkas Balázs Angyalföldön kezdett el futballozni, majd az utánpótlásban a III. Kerület és a Pénzügyőr színeiben is megfordult. Korán bemutatkozott a harmadosztályban, majd a 2023/2024-es idényben már 26 meccsen 6 gólja volt a PSE kötelékében. Tavaly nyáron igazolt Monorra, ahol egyénileg és csapatban is szép sikereket ért el, hiszen a Monor bronzérmes lett, csupán három ponttal lemaradva az első helyről, míg Farkas 29 bajnokin 12 alkalommal volt eredményes a Kecskeméti TE új szerzeménye.

Fotó: KTE
A Kecskeméti TE harmadik igazolása
A 190 centiméteres center megfelel a fiatalszabálynak is, hiszen mint ismert, a másodosztályban két 2006-os, vagy fiatalabb játékosnak végig pályán kell lennie a következő idénytől.
Az ifjú támadó szeretne Kecskeméten is bizonyítani:
– Óriási megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek, álmomban sem gondoltam volna, hogy két NB III-as idény után egy ilyen kaliberű klubtól kapok bizalmat. Jó idényen vagyok túl a Monorral, ami mögött egy kitűnő közösség állt, ez párosult az egyéni képességekkel is. Tavaszra én is teljesen beilleszkedtem, elfogadtak, ezáltal az önbizalmam is megjött a gólok mellett. Tipikus erőcsatár vagyok, a befejezés a fő erősségem, illetve a labdák megtartása, ami a 190 centiméteres magasságomból is jön. Szeretném a KTE-t is gólokkal segíteni, hogy a klub elérje a célját az idény végén – mondta Farkas Balázs.
Érdekesség, hogy a támadó az előző idényben a a teljes harmadosztályú mezőnyt tekintve, a harmadik legeredményesebb 20 éven aluli labdarúgó volt a maga 12 találatával.