Bócsán meglett a hőn áhított medália

Péter-Szabó Zsolttal beszélgettünk, a csapat játékosedzőjével. A Bócsai SE sikeres idényére tekintettünk vissza, hiszen, több mint tíz év után újra éremmel gazdagodott a csapat. 

Dobogón a Bócsa

– A 2024/25-ös idényt megelőző egy-két évben Bócsán soha nem jelentett problémát a keret létszáma, mindig voltatok elegen. Így volt ez az idén is? 

– Az idei szezonban huszonhét igazolt játékossal vágtunk neki a bajnoki küzdelmeknek a Bács-Kiskun Vármegyei harmadosztályú bajnokság Közép csoportjában. De nagy szükség is volt erre, hogy viszonylag nagy merítés legyen, hiszen a mi vármegye hármunk Közép csoportja egy igen erős csoportnak mondható, tele komoly múlttal rendelkező, – hozzánk képest – nagyvárosi csapattal, illetve tapasztalt vármegye egyes gárdák fiókcsapataival, akiknek soha nem jelent gondot az utánpótlás, így aztán külön nagy dolog ez a teljesítmény, és nem kis büszkeséggel tölt el minket, hogy bár egy igen kis település csapata vagyunk, mégis oda tudtunk kerülni a dobogóra. 

– Konfliktust nem okoz, ha esetleg egy meccsen túl sokan gyűlnek össze, és valaki nem tud beférni a kezdőbe?

– Biztosan vannak olyanok, akik több lehetőséget szeretnének kapni. Maximálisan törekszem arra, hogy mindenki érezze azt, hogy szükség van rá. Igyekszem mindig úgy csinálni a csapatösszeállítást, hogy mindenki szóhoz jusson, és ha esetleg az egyik meccsen nem is tudott játszani, akkor a következőn már mindenképpen lehetőséget kapjon. 

– A keretet többségében helybéliek alkotják? 

– Igen. A csapat tagjai nagyrészt bócsai lakosok, de azoknak, akik nem konkrétan Bócsán laknak, szintén van valami bócsai kötődése, ha más nem, akkor a barátság. Apropó, barátság. Örömmel újságolhatom, hogy a keretünk egyik nagy erőssége a csapategység. Mindenki jó barátja a másiknak, és ennek azért is örülök én személy szerint is nagyon, hiszen a vármegyei amatőr focinak tulajdonképpen ez is lenne a lényege. Hogy sikerüljön kikapcsolódni, jól érezni magát mindenkinek, és itt most nem csak a játékosokra gondolok, hanem kimondottan a nézőkre is, a szurkolókra, akik elég nagy számban szokták megtekinteni a meccseinket. Külön köszönet jár nekik azért is, mert nagyon sokszor több tucatnyian eljönnek és szurkolnak nekünk még az idegenbeli meccseinken is. 

– Az ősszel még Rácz János volt az edző. Most is ő még a szakvezető, vagy valaki átvette tőle a stafétát?

– Rácz Jani egy évig volt a segítségünkre, rendkívül hasznos munkát végzett, viszont tavaly ősszel, néhány meccs után jelezte, hogy nem tudja tovább vállalni a tréneri munkát, így azóta ismét jómagam láttam el az edzői feladatokat is a csapatnál. 

– Mi volt az a tényező, illetve volt-e olyan speciális tényező, ami képessé tette a csapatot arra, hogy éppen most tudjon befutni a dobogóra?

– Többségében fiatal játékosok alkotják a csapatot, egy-két rutinos labdarúgóval megtűzdelve, és talán most értünk el oda, hogy a fiataloknak megvan már az a tapasztalat a birtokukban, ami ahhoz szükséges, hogy egy jobb eredményt eltudjunk érni. Egyébként évek óta egyre jobb eredményeket érünk el. Eleinte még bravúrszámba mentek bizonyos csapatok ellen elért sikerek, de mára már tartanak is az ellenfelek a csapatunktól, tudják, hogy egy jól felkészült egység ellen lépnek pályára, és hogy nem adjuk könnyen a bőrünket. A következő évnek is ugyan ezzel a hozzáállással vágunk neki, és lassan elkezdünk egy két bócsai fiatalt beépíteni, mivel eltökélt szándékunk megtartani ezt a szokásunkat, hogy a Bócsa az továbbra is Bócsa legyen. Ezúton is szeretném megköszönni Szőke-Tóth Mihály polgármester úrnak a támogatást és azt, hogy bármi gondunk, bajunk van, mindig a csapat segítségére siet.

– A csapat tehát most szétszéledt, az őszi folytatás reményében?

– Igen, de még egy utolsó pikniket tartottunk az elmúlt hétvégén a bronzérem tiszteletére, úgyhogy elmondhatom, hogy kiváló hangulatban búcsúzott el a társaság. Vaddisznópörköltet főztünk bográcsban, volt tárcsán sütögetés, no meg ott helyben kemencében kalácsot is sütöttünk. A szélvihar egy kicsit ráijesztett a résztvevőkre, de így is jelen volt százötven fő. Úgyhogy kiváló hangulatban búcsúztattuk el az évet. 

A Bócsa gólszerzői:

16 gól: Varga Tibor

6 gól: Péter-Szabó Zsolt

5 gól: Fábián Dániel, Vincze Márton

3 gól: Lukács Zénó, Nagy Dávid

2 gól: Forgó Dániel, Lendvai Ruben, Vincze Damján

1 gól: Császár Tamás, Kószó Gábor, Molnár Attila, Tápai Attila. 

Legutóbb a 2013/14-es idényben szerzett bronzérmet a Bócsai BLSE, akkor Kiskunfélegyházi HTK II. és a Szanki OBSE mögött értek oda a képzeletbeli dobogó harmadik fokára. Az idén a Közép csoportban értek oda a 3. helyre a Kunfehértó és a Kaskantyú mögött. Régóta vártak már Bócsán egy érmes szereplést, ennek megfelelően igen nagy és hangulatos ünnepséget csaptak az idényzáró utolsó hazai bajnokin, amelyen a Kecel FC II. gárdáját győzték le 6-1-re, hogy aztán a játékosok – nem is kevesen, huszonöt fő vonult ki az öltözőből az éremosztásra – a szurkolók tapsa közepette átvegyék a megérdemelt érmeket.