Galériával, videóval

2025.05.09. 17:11

Mindenkit lehengerelt a dédnagymama, aki csapatával másodikként ért célba a kecskeméti sportnapon

Sportolni minden korosztálynak, minden évszakban öröm. Ha pedig az időjárás is ideális, egy felejthetetlen élmény is egyben, mint az idei XXVI. Sportnap Kecskeméten.

A hét elejével szemben verőfényes napsütés és kellemes idő fogadta a kecskeméti arborétumban a sportolni vágyókat. Pénteken került sor a XXVI. Sportnapra az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága, Idősgondozó Szolgálat szervezésében.

sportnap, Kecskemét, arborétum
Sportolni minden korosztálynak, minden évszakban öröm. Ha pedig az időjárás is ideális, egy felejthetetlen élmény is egyben, mint az idei XXVI. Sportnap Kecskeméten
Fotó: Bús Csaba

A sportnap versenyei

Az rendezvény 9 órakor kezdődött egy rövid megnyitóval, majd bemelegítő torna, sportversenyek és kvízjátékok szerepeltek a programok között. A versenyen az Idősgondozó Szolgálat Nappali Ellátás tagjai, illetve a Csodabogár Autizmussal és Fogyatékkal Élő Személyek Nappali Ellátásának gondozottjai is részt vettek összesen 6 csapatban. A hatfős csapatokat az arborétum különböző helyszínein 7 állomás várta, ahol ügyességi és sorversenyekben mérhették össze tudásukat, például különböző labdás és egyensúlyozós feladatokkal.

Dédnagymama is volt a részvevők között

Az arborétumot átívelő versenyről a célba érkező résztvevőket kérdeztük. Az első csapat aki visszaért a Tűzmadarak voltak. Elmondásuk szerint nem volt nagyon fárasztó, inkább élvezetesnek és kellemes aktív kikapcsolódásnak írták le. Az utánuk 10 perccel befutó következő csoport, a Sport Terheltek között egy dédnagymama is volt, és bár mind megéheztek és megszomjaztak a verseny alatt, jól bírták és tetszett nekik. Az őket követő csapatok közül volt, aki pihegve, de jó kedvvel, volt aki energikusan, énekszóra menetelt be a célba – mint például a Hírös Város Klub. A távot nagyjából egy órán belül teljesítette mindenki.

Ezt követően került sor a sportágakkal és sportolókkal kapcsolatos kvízre és egyéb játékokra, majd a végén eredményhirdetésre és díjazásra. Bár minden résztvevő átvehetett egy aprócska ajándékot, az első helyezett csapat egy vándorkupát is hazavihetett ezek mellé.

Helyezések:

  • 1. hely: Tűzmadarak
  • 2. hely: Hírös Város Junior
  • 3. hely: Sport Terheltek

Kvíz nyertese: Csodabogarak

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!