2025.05.10. 07:00
Átszakíthatja a célszalagot a Miklósi GYFE és a Kunfehértó
Ezen a hétvégén a vármegye három Déli és Nyugati csoportjában a 23. fordulót rendezik meg, az Északi csoportban a 27., a Közép csoportban pedig a 21. kör következik. Ezen a hétvégén megnyerheti a bajnoki címet a Miklósi GYFE és a Kunfehértó.
A vármegye három Déli csoportjában ezen a hétvégén vívják a csoport csúcsrangadóját, ugyanis a 2. helyen álló Kelebia az éllovas Bácsborsódot fogadja. A két csapat között három pont a különbség a vendégek javára. Hazai győzelem esetén eltűnik a pontkülönbség, vendég siker esetén közel kerül a bajnoki címhez a Borsód. Egy hazai vereséget vagy pontvesztést azonban azonnal kihasználhatna a Tompa és a Sükösd is. A 3. Tompa hazai pályán fogadja a Madarast, a 4. Sükösd a Kenderes SE vendége lesz.

Fotó: Kárászné Hurtony Renáta
Az Északi csoportban eldőlhet a bajokság, abban az esetben, ha az éllovas Miklósi GYFE megszerzi mind a három pontot, az első számú riválisa, a Fülöpszállás viszont nem. A Miklósi GYFE hazai pályán fogadja a Kerekegyháza második csapatát, a Fülöpszállás pedig szomszédvári rangadót vív, ráadásul idegenben, Szabadszálláson. A 3. Pálmonostora a Bugac vendége lesz.
A Közép csoportban is eldőlhet a bajnokság, ráadásul ott a Kunfehértó sorsa a saját kezében van. A képlet így pofonegyszerű: ha a Kunfehértó győzni tud a Bócsa vendéglátójaként, akkor a lefújás után pezsgőben fürödhet a csapat és szurkolótábora. Abban az esetben is, ha a Kaskantyú nem tud pontot szerezni Jászszentlászlón, bár erre vajmi csekély az esély. A hazaiak persze azon lesznek, hogy cáfolják ezt a kijelentést. A Kunfehértónak ugyanakkor egyáltalán nem lesz könnyű dolga, hiszen a 3. helyen álló Bócsát fogadják.
A Nyugati csoportban a végletekig kiélezett a hajrá, itt az idén az sem lenne meglepetés, ha az utolsó forduló lefújását követően lenne csak meg a befutó. Két parádés rangadó is kinéz ezen a hétvégén. A tabellán a szerzett pontok alapján éllovas Szentmárton a vesztett pontok tekintetében éllovas Uszódot fogadja. Aki ezt a meccset megnyeri, nagy lépést tesz a bajnoki cím felé. Ha viszont esetleg megosztoznak a pontokon, akkor az élre állhat a Szakmár vagy a Dunapataj. De csakis az egyikük, hiszen ez a két csapat is egymással meccsel, a 2. Szakmár fogadja a 3. Dunapatajt.
SZOMBAT, 17.30
Vármegye III., Déli csoport: Kenderes SE-Sükösd, Tataháza-Bácsbokod, Kelebia-Bácsborsód, Csátalja-Bajaszentistván.
Vármegye III., Északi csoport: Ballószög-Katonatelep (13.00), Jakabszállás-Vasutas SK (16.00), Bugac-Pálmonostora, Izsák-Helvécia, Városföld-Tiszaalpár,, Miklósi GYFE-Kerekegyháza II.
Vármegye III., Közép csoport: Balotaszállás-Akasztó II., Kiskőrös II.-Kecel II., Kunfehértó-Bócsa, Tiszasas-Kisszállás, Jászszentlászló-Kaskantyú.
Vármegye III., Nyugati csoport: Dunegyháza-Hajós, Szentmárton-Uszód.
VASÁRNAP, 17.30
Vármegye III., Déli csoport: Felsőszentiván-Gara, Mélykút II.-Hercegszántó, Tompa-Madaras.
Vármegye III., Északi csoport : SC Hírös-Ép II.-Fülöpjakab, Szabadszállás-Fülöpszállás.
Vármegye III., Nyugati csoport: Császártöltés-Fajsz, Szakmár-Dunapataj, Harta II.-Dunaszentbenedek.
Vármegye III., Déli csoport
1. BÁCSBORSÓD 22 18 2 2 131-24 56
2. KELEBIA 22 17 2 3 90-21 53
3. TOMPA 22 16 3 3 105-27 51
4. SÜKÖSD 22 16 3 3 90-24 51
5. GARA 22 14 1 7 80-47 43
6. FELSŐSZENTIVÁN 22 13 4 5 84-44 43
7. HERCEGSZÁNTÓ 22 11 3 8 75-45 36
8. CSÁTALJA 22 8 3 11 37-44 27
9. BAJASZENTISTVÁN 22 8 0 14 44-73 24
10. MÉLYKÚT II. 22 7 3 12 61-90 24
11. KENDERES SE 22 4 1 17 37-104 13
12. BÁCSBOKOD 22 4 1 17 29-108 13
13. MADARAS 22 3 1 18 23-113 10
14. TATAHÁZA 22 0 3 19 14-136 3
Vármegye III., Északi csoport
1. MIKLÓSI GYFE 26 20 3 3 98-35 63
2. FÜLÖPSZÁLLÁS 26 17 3 6 86-37 54
3. PÁLMONOSTORA 26 14 7 5 64-40 49
4. SZABADSZÁLLÁS 26 14 4 8 65-37 46
5. SC HÍRÖS-ÉP II. 26 13 6 7 55-41 45
6. KATONATELEP 26 14 2 10 51-47 44
7. IZSÁK 26 12 3 11 72-46 39
8. JAKABSZÁLLÁS 26 11 5 10 72-63 38
9. VASUTAS SK 26 11 5 10 53-58 38
10. HELVÉCIA 26 10 8 8 47-43 38
11. BUGAC 26 8 6 12 45-62 30
12. VÁROSFÖLD 26 8 5 13 50-91 29
13. BALLÓSZÖG 26 8 4 14 72-95 28
14. TISZAALPÁR 26 6 8 12 46-57 26
15. KEREKEGYHÁZA II. 26 4 3 19 46-74 15
16. FÜLÖPJAKAB 26 2 0 24 40-136 6
Vármegye III., Közép csoport
1. KUNFEHÉRTÓ 18 16 2 0 56-12 50
2. KASKANTYÚ 18 15 1 2 75-26 46
3. BÓCSA 18 10 5 3 42-21 35
4. AKASZTÓ II. 18 9 3 6 43-31 30
5. KISKŐRÖS II. 18 9 3 6 40-32 30
6. SOLTVADKERT II. 19 8 5 6 41-34 29
7. KECEL II. 17 6 2 9 34-51 20
8. JÁSZSZENTLÁSZLÓ 18 3 4 11 27-52 13
9. BALOTASZÁLLÁS 18 3 2 13 24-58 11
10. TISZASAS 18 2 3 13 28-62 9
11. KISSZÁLLÁS 18 2 2 14 19-50 8
Vármegye III., Nyugati csoport
1. SZENTMÁRTON 19 13 4 2 93-29 43
2. SZAKMÁR 19 13 4 2 85-33 43
3. DUNAPATAJ 19 13 3 3 61-23 42
4. USZÓD 18 13 2 3 80-28 41
5. HARTA II. 18 9 5 4 47-42 32
6. BÁTYA 19 6 5 8 30-40 23
7. DUNAVECSE 19 6 5 8 40-53 23
8. FAJSZ 18 6 4 8 39-61 22
9. HAJÓS 18 4 5 9 27-57 17
10. DUNASZENTBENEDEK 19 4 4 11 37-44 16
11. CSÁSZÁRTÖLTÉS 19 3 1 15 21-85 10
12. DUNAEGYHÁZA 19 1 0 18 19-84 3