2025.05.09. 08:00
Aranyesőre vágynak Csólyospáloson
Két forduló van hátra a bajnokságból a vármegye kettő Északi csoportjában, és a 2. helyen álló Nyárlőrinc előtt négy pont az éllovas Csólyospálos előnye, azaz egy győzelem már bajnoki címet jelentene Ábrahám-Furus Gergő csapatának.
A Csólyospálos ezen a hétvégén szeretné megszerezni azt a győzelmet, viszont éppen ahhoz a Kunszálláshoz látogat, amely az előző fordulóban meg tudta lepni a Nyárlőrincet.

Fotó: Tóth Zsolt
– Az utolsó előtti forduló következik, Kunszállásra utaztok. Figyelitek a tabellát? Számolgattok? És ha igen, akkor készültök arra – akár egy üveg meleg pezsgőt hevenyészve odakészítve a buszban, vagy valamelyik kocsiban –, hogy akár bajnok is lehet a csapat?
– Természetesen látjuk a tabellát és tudjuk, hogy győzelem esetén a bajnoki címet ünnepelhetjük. Ez volt a célunk a szezon elején és sokat dolgoztunk azért, hogy ez sikerüljön. A meleg pezsgő téttől függetlenül mindenképpen ott lenne a buszban, bízom benne, hogy lesz okunk az ünneplésre.
– A Kunszállás tulajdonképpen besegített azzal, hogy nyert Nyárlőrincen. Ugyanakkor lekezelni bizonyára pontosan ugyanezért nem lehet.
– Semmiképpen sem, annál is inkább, mert az ősszel 4-0-ás vereséget szenvedtünk Kunszálláson, így ezúttal is egy rendkívül nehéz mérkőzésre számítunk. Kertész Gábor csapata mindig nehéz ellenfél, függetlenül attól, hogy milyen pozíciót foglal el a tabellán. Készülünk becsülettel, és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ezen a találkozón igazoljuk a papírformát.
– Az utolsó fordulóban a Nyárlőrinccel találkoztok. Az is egy izgalmas végkifejlet lehet, ha ki-ki meccsen dől el a bajnoki cím, de jelen helyzetben bizonyára nem vágytok plusz izgalmakra. Ha így van, akkor bizonyára csakis a győzelem a cél Kunszálláson.
– A tavasz elején, március 30-án Nyárlőrincen elszenvedett vereségünk után hat győzelem megszerzése volt a célunk, mert tudtuk, hogy más módon nem marad esélyünk a bajnoki cím megszerzésére. Akkor hét pont volt a hátrányunk. A hatból négy meccset már behúztunk, még kettő van hátra. Eközben persze abban is bíztunk, hogy a Nyárlőrinc fog még botlani, ez meg is történt, arra azonban nem számítottunk – ahogy hozzánk hasonlóan sokan mások sem – hogy éppen a hajrában négy meccset játszanak le nyeretlenül. Mindettől függetlenül mindenképp nyerni szeretnénk a hátralevő két találkozón.
– Szurkolók kísérik-e a csapatot?
– A szurkolóink eddig is kitettek magukért, idegenbe is viszonylag sokan kísérik el a társaságot. Ez is jelentősen hozzájárult az eddigi sikeres szerepléshez. A Kunszállás elleni derbin ott lesznek ugyanakkor az ifistáink is, akik komoly szurkolásra képesek, ezt bizonyították már az előző fordulóban is. Másnap igyekszünk majd viszonozni nekik ezt – mármint a szurkolást –, hiszen ők is sorsdöntő csatát vívnak hazai pályán vasárnap a Kiskunfélegyháza ellen. Akárcsak a felnőtt csapat számára, az ő számukra is az aranyérem a tét.
Vármegye II., Északi csoport
1. CSÓLYOSPÁLOS 22 15 4 3 66-29 49
2. NYÁRLŐRINC 22 14 3 5 53-30 45
3. LAKITELEK 21 10 5 6 35-37 35
4. KEREKEGYHÁZA 22 10 1 11 46-49 31
5. KISKUNFÉLEGYHÁZA II. 21 6 5 10 37-39 23
6. KUNSZÁLLÁS 21 5 4 12 36-55 19
7. LADÁNYBENE 21 2 4 15 19-53 10