Birkózás

2025.04.19. 10:18

Érmeket halmoztak a kiskunfélegyházi birkózók

A tavaszi szünetet kihasználva, húsvét előtt fontos versenyeket szereztek a birkózóknak. A Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület versenyzői két eseményen is részt vettek, és érmekkel tértek haza.

Csütörtökön a Baranya vármegyei Bóly városában rendeztek U15-ös válogató versenyt, ahol Bárány-Almási Bianka aranyérmet szerzett, Bobor Zója pedig a negyedik helyen végzett. Bianka ebben az évben minden induló versenyén a dobogó legtetejére állhatott fel, így készülhet a júniusban, Szkopjében rendezendő Európa-bajnokságra.

Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület, birkózók
Tiszacsegére utaztak a Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület tagjai
Fotó: Beküldött fotó

A Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület tagjai pénteken Tiszacsegén – Ván Jenő és Molnos Norbert irányításával – a legfiatalabbak tehették próbára ügyességüket és erejüket, közöttük négy tiszaalpári birkózó palántával, akik tavaly ősz óta ismerkednek a sportággal. Ezen a versenyen is nagyszerű eredmények születtek, mert a kiskunfélegyháziaknak tizenhét sikerült begyűjteni. Ebben a korosztályban még a lányok a fiúk között versenyezhetnek.

Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület, birkózók
Bárány-Almási Bianka aranyérmet szerzett, Bobor Zója pedig a negyedik helyen végzett
Fotó: Beküldött fotó

Aranyérmesek: Bódi Bence, Bódi Milán, Kotroczó Csenge, Malitsek Vanessza, Nagy Noémi, Rácz Boglárka és Sárkány Dominik.

Ezüstérmesek: Bobor Zója, Dobák Luca, Ignácz Máté, Kotroczó Levente és Nagy Gábor Bence.

Bronzérmesek: Bárány-Almási Ádám, Kozák Letícia, Nagy Nóra, Tóth Bende és Válik Alíz.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!