2025.04.23. 14:34
Hivatalos: edzőváltás történt a KTE bajnoki meccse előtt
Menesztették posztjáról Márton Gábort, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő ZTE FC vezetőedzőjét – írja a ZTE FC hivatalos honlapjára hivatkozva az MTI. A ZTE vasárnap a Kecskeméti TE ellen folytatja az NB I-ben.
A Kecskeméti TE ellenfelének szerdai közleménye szerint a szakmai stáb másik két tagja, Vas László és Pisont István is távozik. Az 58 éves Márton második időszakát töltötte a klubnál, előbb 2020 első felében irányította a csapatot, majd később a Fehérvárnál és az MTK-nál dolgozott, 2023 novemberében aztán visszatért Zalaegerszegre. Utolsó mérkőzésén kedden este ült a kispadon, csapata 2-1-es vereséget szenvedett a címvédő Paks otthonában a MOL Magyar Kupa elődöntőjében. A bajnokságban a ZTE öt fordulóval a vége előtt a még bennmaradó 10. helyen áll, előnye két pont a Nyíregyházával szemben.

Fotó: MW-archívum
Az egerszegiek vasárnap 18 órakor a KTE-t fogadják. A legesélyesebb jelöltnek Mihalecz István tűnik a megüresedett posztra.