2025.04.18. 13:51
Lezárta az első párharcot a KRC
Két mérkőzés után máris döntés született a KRC és a Pénzügyőr csatájában. A Kecskeméti RC az idegenbeli siker után hazai pályán is megverte ellenfelét, így az 5. helyért küzdhet tovább.
A Kecskeméti RC az első mérkőzést idegenben is 3–1-re megnyerte, így bizakodva várhatta a csütörtöki visszavágót, melyen szerette volna lezárni a párharcot. A hírös városiak nem is szerettek volna semmit a véletlenre bízni, az első szettben nagy elánnal és energiával játszottak, így a vendégek csupán 15 pontig jutottak, mielőtt lezárta volna a játszmát a KRC. A folytatásban sem változott sokat a meccs képe, a Kecskemét stabil volt, így 25–19-re bizonyult jobbnak. A mindent eldöntő parti ugyan valamivel szorosabb küzdelmet hozott, de 25–23-ra ekkor is a KRC nyert, mely így 3–0-ra nyert, ezzel két mérkőzés után le is zárta a párharcot.

Fotó: Bús Csaba
A Kecskeméti RC már ellenfélre vár
– Örülök, hogy le tudtuk zárni a párharcot, jár a gratuláció a csapatnak a mutatott játékhoz. Az első szett könnyebbre sikerült, utána viszont nehéz dolgunk volt, végig fókuszáltnak és lendületesnek kellett maradnunk – értékelt Deák Márk, a KRC edzője.
A Kecskeméti RC a TFSE–DEAC ág győztesével küzdhet majd meg az 5. helyért, ott az első meccset a TF idegenben nyerte meg, a másodikat pénteken rendezik.
Kecskeméti RC–Pénzügyőr SE 3–0 (15, 19, 23)
Kecskemét, 120 néző. V: Árpás, Horváth M.
KRC: Kiss B., Gacs, Török S., Farkas P., Minemura, Varga P. Csere: Mócza, Török Zs. Vezetőedző: Deák Márk
PSE: Ibar, Kispál, Kovács Z., Kövessy, Szalai, Iglesias. Csere: Székely, Tóth K., Mihálovits, Németh, Matos, Gorguet. Vezetőedző: Nacsa Gábor