2025.04.27. 07:00
Bajnokesélyest fogad a KNKSE
A hosszú hétvégén sem pihentek kecskeméti női kézisek, hiszen az 5. fordulóból előrehozott mérkőzésen a PC Trade Szeged csapatával játszottak, melyen végül alulmaradtak. A csalódottságon azonban hamar túl kell magát tennie a Kecskeméti NKSE játékosainak, hiszen a G-H csoport egyik legerősebb alakulata, a Gyula érkezik vasárnap a Messzi István Sportcsarnokba.
A csoport tabelláját a PC Trade Szeged vezeti, ám egy mérkőzéssel többet játszott, mint a Gyula; mindkét alakulatnak 16 pont áll a neve mellett. A CZ-Gyulasport NKFT 8 győzelmet és egy vereséget számlál, míg a Kecskeméti NKSE 5 győzelem mellett 5 alkalommal alulmaradt, így 10 szerzett ponttal várja a vasárnapi ütközetet.

Fotó: KNKSE
Bíró-Kisjuhász Petra vezetőedző: – A feljutás egyik legnagyobb esélyese lesz a hétvégi ellenfelünk. Masszív védelemmel, rutinos játékosokkal rendelkeznek. A múlt héten mutatott kapusteljesítmény és védekezés lesz az egyik kulcsa a sikernek, de e mellé nem párosulhat akkora mennyiségű ki nem kényszerített hiba, mint amennyit a Szeged ellen elkövettünk. A legjobbunkat kell nyújtanunk, ha nyerni szeretnénk.
A mérkőzés vasárnap 17 órakor kezdődik a Messzi István Sportcsarnokban.