2025.04.29. 17:25
A Csólyospálos fontos rangadó nyert
Az éllovas Lajosmizse a 2. helyen álló Csólyospálos vendége volt a Bács-Kiskun vármegyei U19-es bajnokság Északi csoportjában, a 19. fordulóban. A végig nyílt és kiélezett mérkőzést a hazai gárda nyerte, így nagy lépést tett a bajnoki címvédés felé.
Tekintélyt parancsoló nézőszám gyűlt össze a csólyospálosi pályán, ifi-mérkőzéseken szokatlanul nagy tábor, közel 250 néző volt kíváncsi a mérkőzésre, és szurkolt a csapatának. A hazai gárda remekül kezdte a mérkőzést, már a 9. percben megszerezte a vezetést Patyi Donát révén, aki a jobb szélen tört be, majd laposan a hosszú sarokba gurította a labdát, 1-0. Tíz percre rá Simon Gábor vezette végig a labdát a bal szélen, majd passzolta középre Szabó Bencének, aki egy átvétel után a rövid alsó sarokba lőtt, megduplázva a hazai előnyt, 2-0. Az első félidőben voltak még helyzetek mind a két oldalon, azok azonban kimaradtak, így 2-0-ás hazai vezetés mellett vonultak pihenőre a csapatok.

Fotó: Beküldött fotó
A fordulás után negyedórával szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak, és Kovács Kevin volt az, aki betalált Péter Gábor kapujába, 3-0. Itt a hazai szurkolók alighanem már megnyugodtak, vélhetőleg a hazai csapat néhány tagjai is, pedig a Lajosmizse nem adta fel. Sikerült is szépíteniük, a 84. percben Faragó Ádám ívelt be szögletet, és Bodnár Ábel fejelt Menyhárt Dominik kapujába, 3-1. Két percre rá sikerült egyre faragniuk a hazai előnyt. Ezúttal is Faragó Ádám adhatott be szögletet, és ezúttal Lovászi Ádám ért oda és fejelte a hálóba a labdát, 3-2. A hajrában akár az egyenlítés is összejöhetett volna, de egy mizsei ziccernél a gólvonalról mentett a hazai védelem, így győzött a hazai gárda.
Fontos rangadót nyert a Csólyospálos
– Úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertük meg ezt a találkozót, és ezért dicséret illeti az egész csapatot – értékelte a mérkőzést Kertész Bence, a Csólyospálos edzője. - Büszke vagyok a srácokra. De nem csak rájuk, hanem a drukkereinkre is. Szeretném megköszönni a rengeteg szurkolónak azt, hogy kilátogattak a rangadóra és szurkoltak a csapatnak, nélkülük nem sikerült volna. A bajnokságban további sok sikert kívánok a Lajosmizse csapatának.
– Gratulálunk a Csólyospálos csapatának, megérdemelten tartották otthon a három pontot – kezdte az értékelését Faragó Gyula, a Lajosmizse vezetőedzője. - Ők a lehető legjobb összeállításukban tudtak kiállni a mérkőzésre, míg nálunk három meghatározó ember is hiányzott a hátvédsorból sérülés miatt. Nem magyarázkodásképpen mondom ezt, de ez tény. Ellenfelünknél öt, hat olyan ifjú labdarúgó lépett pályára, akik állandó kezdők a vármegyei másodosztályú felnőtt bajnokságban éllovas csapatban is. És hogy milyen sikerrel, arra mindenné ékesebb példa, hogy a csólyospálosi Szabó Bence mindkét bajnokságban, a felnőttben és az U19-ben is vezeti a góllövőlistát. Ennek következtében más tempójú mérkőzésekhez vannak szokva, mint a mi játékosaink, akik az U19-es bajnokságban edződve olyan komolytalan ellenfelekkel is küzdenek, mint például a Városföld, akik az idei és az előző bajnokságban sem jöttek el Lajosmizsére a kiírt bajnokira, véleményem szerint kitalált, mondvacsinált indokkal. Megmondom őszintén, nem is értem, miért indulnak ebben a bajnokságban? De a mérkőzésre visszatérve. Az első félidőben nagy fölényben játszott a hazai csapat, ami két gólban mutatkozott meg, majd a második játékrész már kiegyenlített küzdelmet hozott. Egy szabadrúgás után 3-0-ra módosult az állás, ami egy könnyed hazai győzelmet vetített előre. Büszke vagyok a csapatomra, hogy nem adtuk fel, és hogy Faragó két szöglete után Bodnár, és Lovászi fejeseivel szorossá tudtuk tenni a végjátékot. A pontszerzés sajnos nem sikerült, mert a hazai kapus mindig a helyén volt. Szomorú, hogy játékosunknak, Kollár Bencének eltört a keze a találkozó végén, ezúton is jobbulást kívánunk neki. Bár vereséget szenvedtünk egy jobb csapattól, küzdeni tudásból jelesre vizsgáztunk. Három forduló van még hátra a bajnokságból, a bajnoki címet illetően nem a saját kezünkben van már a sorsunk, de próbáljuk kihozni magunkból a legtöbbet a hátralevő mérkőzéseken is.
Bár az U19-es bajnokság Északi csoportjában három forduló még hátravan, így is nagy lépést tett a Csólyospálos a bajnoki cím megnyerése felé azzal, hogy két pontos előnyre tett szert, ugyanis meglehetősen kevesem tudtak pontot elvenni mind a Csólyospálostól. Csak Lajosmizséről és Nyárlőrincről nem hozott el három pontot Kertész Bence csapata, hazai pályán pedig minden mérkőzését megnyerte. Vereséget pedig utoljára több, mint két évvel ezelőtt, 2023 április 8-án szenvedett.
A Csólyospálos utazik még Kerekegyházára, fogadja a Félegyházi TSE gárdáját, majd Kecskeméten, az SC Hírös-Ép vendégeként zárja az idényt.
A Lajosmizse ezen a hétvégén a 3. helyen álló Kiskunfélegyházát fogadja. Azt követen Ladánybenére látogat, és hazai pályán zár, a Miklósi GYFE elleni mérkőzéssel.