2025.03.13. 07:00
Tartja magát az éllovas, aligha véd címet a Kalocsa
Egyre szorosabbá válik a küzdelem a Bács-Kiskun vármegyei kézilabda bajnokságokban, ahol a nőknél két csapatra kezd szűkülni a bajnoki címért harcoló csapatok száma, míg a férfiaknál elkezdődött a felsőházi és alsóházi küzdelem. Az éllovas Nemesnádudvar egyelőre tartja a lépést.
A női bajnokságban az éllovas Nemesnádudvar a Lajosmizse elleni derbi elvesztése után próbált javítani, és meg is tette ezt, miután 33–26-ra nyert Kiskunhalason. A trónkövetelő korábbi bajnok előnye egy pont a Tamásival szemben, mely 30–25-re legyőzte a Kiskunmajsát. A címvédő Kalocsai KC egyre távolabb kerül a címvédéstől, ezúttal hazai pályán a Mizse KC-tól kapott ki 27–28-ra. A Lajosmizse négy pont lemaradással a harmadik helyről várja a folytatást.

Fotó: Bús Csaba
A férfiaknál kis létszámú volt az idény, így három csapat került a felsőházba. Ennek megfelelően csak egy meccset rendeznek hétvégente, az első összecsapáson a Kiskőrös hazai pályán verte meg 33–25-re a Kiskunhalast. Az élen a kiskőrösiek állnak nem meglepő módon, hozott pontjaiknak és sikerüknek hála már öt ponttal. A KESE-NJE kettő pontos, míg a Kiskunhalas egyet hozott magával.
A női és férfi bajnokságban az ünnepi hétvége szabad lesz, a csapatok jövő héten folytatják szereplésüket.