Labdarúgás

2025.03.12. 15:35

A pokolból a csúcsra: súlyos sportsérülés után lett gólkirály és bajnok

Borzalmas sérülés rázta meg a vármegyei labdarúgást Zalában, ahol Páterdomb-Becsehely találkozón a hazaiak játékosa nem tudta folytatni a játékot. Bács-Kiskunban is történtek sajnálatos esetek a közelmúltban, de egészen szép történetek is vannak annak kapcsán, hogyan lehet visszatérni súlyos sportsérülés után is.

A páterdombi esetnél Páncél Máté nem tudta folytatni a játékot, a beszámolók szerint súlyos sportsérülés, többek közt bokaszalag-szakadás hátráltatja a közeljövőben a labdarúgót. Sajnos az utóbbi hetekben nem ez az első eset, hogy az országos médiát ilyen hír járja be, hiszen az NB III-as bajnokság tavaszi nyitányán a Karcag támadója – a korábban a KTE színeiben NB III-as ezüstéremig jutó – Constantinescu Dan-Marius egy fejpárbaj során olyan súlyosan megsérült, hogy rövid időre a látását is elveszítette, így azonnal kórházba szállították, azóta a műtéten is átesett. 

sportsérülés, labdarúgás, KTE
Káli Tibor is visszajött egy súlyos sportsérülés után, azóta gólkirály is bajnok is volt már
Fotó: Szentirmay Tamás/archív felvétel

Bács-Kiskun vármegyében is akadtak hosszú felépüléssel járó sérülések, hogy csak a legközelebbi példákat emeljük ki, az NB I-es Kecskeméti TE három labdarúgóját veszítette el tavaly nyáron rövid idő alatt. Banó-Szabó Bence különösen peches, hiszen egy éve visszatért, végig játszotta a tavaszt, de tavaly nyáron keresztszalag-szakadást szenvedett, így ebben az idényben még nem léphetett pályára, talán a bajnokság végén térhet vissza. Nagy Krisztián pontosan ilyen sérülés miatt hagyta ki szinte a teljes előző idényt, és az azóta a spanyol élvonalba igazoló, Nikitscher Tamás is térdsérülés miatt pihent rengeteget. Az ő példája is bizonyítja viszont, hogy létezik visszaút, hiszen előbb bekerült a magyar válogatottba, majd Real Valladolid játékosa lett januárban. 

Súlyos sportsérülés után bajnoki és gólkirályi cím

Tiszakécskén a vármegye I.-es csapatban Káli Tibor az ügyeletes gólfelelős, de ő is megtapasztalta, mennyire nehéz visszatérni 30 éves kor felett a pályára. A TLC játékosa 13 hónapot hagyott k, elülső keresztszalag-szaka­dása volt, 2018. egy ártalmatlan helyzetben, edzésen történt meg a baj. Műtétet és kemény rehabilitációt követően térhetett vissza, és az ő története is szép keretbe került. Visszatérése óta többször gólkirályi címet ünnepelt, az előző idényben 25 találat mellett bajnoki címnek is örülhetett. Idén is remekel csapatával, mert noha elveszítette veretlenségét a bajnokságban a Tiszakécske, továbbra is magabiztosan vezet, Káli 13 találatának is köszönhetően. 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában