Futsal

2025.03.18. 08:47

Meg kellett küzdenie a pontokért a Kecskemétnek – galériával

A férfi futsal NB I. felsőház 2. fordulójában a címvédő Haladás látogatott a Messzi István Sportcsarnokba. Az SG Kecskemét Futsal meg kellett küzdjön az újabb sikerért, de a hajrára végül felőrölte ellenfelét.

A felsőházat sikerrel kezdő ScoreGoal Rutai életerős löketével kezdte a találkozót, a vendégek válogatott kapusa, Alasztics viszont nagyot nyújtózkodva védeni tudott. Továbbra is a Kecskemét akarata érvényesült, a 3. percben Biró kísérlete a kapufán halt el. A kontrákra berendezkedő Haladás is veszélyeztetett az 5. minutumban. Hajmási iramodott meg labdaszerzésből, Nikolic eszén viszont nem tudott túljárni. Nem sokkal később, a 7. percben már rezzent a háló, egy kipattanó lövést Suscsák tudott a helyes útra terelni, 1-0. A kék oroszlánok mezőnyfölényben játszottak, és a 12. percben növelni tudták előnyüket, egy kapitális védelmi hiba – Alasztics passzolta oda az ellenfélnek a labdát – után Fekete lőtt az üres kapuba, 2-0. Nem sokat váratott magára a reakció, egy szögletet Hajmási tekert a rövidre, a játékszer egy védő lábán irányt változtatott, és a hálóban kötött ki, 2-1. Vérszemet kaptak a szombathelyiek, Varga szerzett labdát saját térfelén, majd centikkel tévedett. A maradék időben már több találat nem esett, így egygólos SG Kecskemét vezetéssel mehettek szünetre a felek.

SG Kecskemét, futsal, Haladás
Az SG Kecskemét nem kapta meg könnyen a pontokat
Fotó: Bús Csaba

Fordulás után kiegyenlített volt a küzdelem, nagyobb lehetőséget viszont egyik oldalon sem tudtunk feljegyezni az első támadások alkalmával. A 25. percben Suscsák, majd Fekete is közel volt a duplázáshoz, ám az eredmény változatlan maradt. Egy-egy komolyabb lehetőség adódott mindkét térfélen, a meccs negyedik gólját végül Haász tudta megszerezni egy remek átlövéssel, 3-1. Létszámfölényes taktikára váltottak a vendégek, majd időt is kértek 7:36-cal a vége előtt. Mindent megpróbáltak a vasiak, ám kontrából Bencsik volt kíméletlen a 34. minutumban, 4-1. Becsülettel küzdött a szépítésért a Haladás, a 39. percben pedig sikerült is nekik, 4-2. 

Az SG Kecskemét Futsalra az egyik legfontosabb meccs vár

Marko Gavrilovic, az SG Kecskemét sportigazgatója: – Rengeteg helyzetünk volt, de Alasztics ma is megmutatta, miért ő Magyarország egyik legjobb kapusa. 2-0-nál túlságosan megnyugodtunk, és nem tudtuk növelni még jobban az előnyt. Úgy gondolom, hogy végig kontrolláltuk a meccset, és megérdemeltük a győzelmet. Két kemény meccs áll előttünk, remek formában lévő csapatokkal fogunk találkozni, akiknek az elmúlt hetekben több lehetőségük is lehetett, hogy jobban összekovácsolódjanak. Mindent megteszünk, hogy minél jobban kihasználjuk péntekig az időt, és a lehető legjobb formánkat nyújtsuk majd Veszprémben.

SG Kecskemét Futsal – Haladás VSE 4-2 (2-1)

Kecskemét. V: Zimonyi (Juhász, Kovács G.) 

ScoreGoal: Nikolic – Biró, Pál, Haász, Rutai. Csere: Krajcsi (k), Lehotai (k), Hajnal, Bencsik, Suscsák, Nádudvari, Fekete, Tomic. Sportigazgató: Marko Gavrilovic

HVSE: Alasztics – Kovács M., Hajmási, Földvárszki, Körmendy. Csere: Gyimesi (k), Homlok (k), Nagy B., Vincze, Vidák, Varga M. Vezetőedző: Sziffer András

Gól: Suscsák (7.), Fekete M. (13.), Haász (28.), Bencsik (34.) ill. Fekete M. (13. - öngól), Alasztics (39.)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában