2025.03.22. 07:08
Kikapott Veszprémben a ScoreGoal
A 2. helyen álló Veszprém vendége volt az éllovas ScoreGoal Kecskemét Futsal a férfi futsal NB I. felsőházi rájátszásának a 3. fordulójában. A mérkőzés sokáig rendkívül kiegyenlített, szoros küzdelmet hozott, 1-1-es állásnál többször is kis híján szétforgácsolták a kapufát a vendégek, gólt azonban a Veszprém szerzett, a hajrában pedig hiába rohamozott a ScoreGoal az egyenlítés érdekében, a hazaiak könyörtelenül kihasználták a lehetőségeiket.
Rangadóhoz méltó hangulatban és iramban vette kezdetét az összecsapás, idővel aztán a stabil védekezés mellett tették le a voksot a csapatok. Az 5. percben Rutai kétszer is helyzetbe került, ám Spandler a helyén volt. Nem sokkal később viszont már nem tudta meggátolni a kecskeméti vezetést. A hazai védelem megingását Suscsák használta ki, higgadtan passzolt a hálóba, 0-1. Ritmust váltott a ScoreGoal ellenfele, és egyből reagálni tudtak, a rutinos Tatai lőtt a hat méterről a jobb alsó sarokba, 1-1. A gyors gólváltás után sem esett vissza a tempó. Az egyik térfélen Rutai forgácsolta szét a kapufát, míg a másik oldalon Horváth lövését védte Krajcsi. A 15. percben labdaszerzés után Biró kapott remek labdát, de Spandler lábbal odaért a közeli kísérletre. A hajrához érkezve is mindent bevetettek a csapatok, hogy magukhoz ragadják a vezetést, de újabb találat nem esett, így 1-1-el ért véget az első húsz perc.

Fotó: Bús Csaba / archív-felvétel
A fordulást követően Suscsákot rúgták fel, majd a szabadrúgásból Rutai lőtt ismét kapufát. Az ellentámadásból Dorogi tette próbára Nikolicot, a kecskemétiek szerb kapusa azonban nagyot védett. Több kecskeméti lehetőség is adódott: Haász és Pál is közel járt a vezetés megszerzéséhez, de Spandler reflexei jól működtek. Haász ellen követtek el csúnya szabálytalanságot, nem is tudta folytatni az ScoreGoal Kecskemét Futsal fiatal titánja. A 27. percben egy eladott labdából Dróth szerezhetett volna könnyű gólt, de megremegett a lába, és csak a felső lécet találta el. A parázs meccs hevében sok fault szabdalta a játékot, 5-3 volt az állás ebben a tekintetben az etap derekán. A 32. percben Dróth le tudott fordulni védőjéről, és ugyan Nikolic beleért még a löketébe, de a labda a hálóban kötött ki, 2-1. Megfogta a gól a Kecskemétet, rövidzárlat után tizenhét másodperccel újra Dróth villant, 3-1. Nagy erőket mozgósított a hírös városi alakulat, három és fél perccel a vége előtt létszámfölényes taktikára váltottak, de fáradt a vendég gárda, nem volt átütő erő, amivel vissza bírtak volna jönni a meccsbe. Hadházi használt ki egy védelmi hibát a másik oldalon, ezzel lezárva a három pont sorsát, 4-1. Újabb kimaradt kecskeméti lehetőséget büntetett meg a Veszprém, Tatai növelte tovább a különbséget, 5-1. Tovább tetézte a kék oroszlánok gondjait, hogy Suscsák is a földön maradt egy kemény belépőt követően. A végeredmény: 5-1.
Vesztett a ScoreGoal
A tabellán így a Veszprém átvette a vezetést.
– Ez a mérkőzés igazi derbi volt a javából, amelyet a szurkolók igazán élvezhettek – értékelt a lefújást követően Marko Gavrilovic, a kecskemétiek sportigazgatója. – Úgy gondolom, hogy nincs ekkora különbség a két gárda között. Egy perc alatt leromboltuk azt, amit a meccsen addig felépítettünk, és ez el is döntötte a meccset. Haász Benjámin sérülése is óriási probléma számunkra. Bízom benne, hogy nem lesz olyan súlyos, mint amilyennek elsőre tűnik. Mielőbbi jobbulást kívánunk neki.
Futsal Veszprém-ScoreGoal Kecskemét Futsal 5-1 (1-1)
Veszprém, vezette: Szilágyi Norbert, Goneth Béla, Tamási Patrik, Deme Rajmund.
Veszprém: Spandler – Dorogi, Thiago, Fellembek, Matheus. Csere: Koncsol – Tatai, Molnár, Horváth B., Dróth, Hadházi, Lipl, Gerencsér, Lux. Vezetőedző: Rodriguez Nebreda Javier.
ScoreGoal Kecskemét: Nikolic – Biró, Pál, Suscsák, Tomic. Csere: Krajcsi – Hajnal, Bencsik, Kajtár, Haász, Rutai, Fekete. Vezetőedző: Koós Károly.
Gól: Tatai a 8., a 39., Dróth a 32., a 32., Hadházi a 39. illetve Suscsák a 8. percben.
Sárga lap: Dorogi 31., Spandler 37. illetve Fekete 17., Rutai 24., Tomic 26. perc.