2025.03.10. 13:35
A Mizse KC leszállna a hullámvasútról a felsőházban
Hamisítatlan rangadó után, nagyon hektikus alapszakasz után biztosította helyét a férfi NB II-es kézilabda liga felsőházában a Lajosmizse, Hollós Máté együttese kiegyensúlyozott csoportban zárta nagy rivális kárára a negyedik helyen. A Mizse KC minden hazai meccsét szeretné megnyerni a felsőházban.
A Mizse KC abban a tudatban utazott Kecskemétre, hogy akár egy döntetlen is jó lehet számára a felsőházi tagság eléréséhez, ám alapvetően a csapatok úgy készültek, hogy aki nyer, az örülhet. A Lajosmizse az első félidőben el is húzott, ám a végén izgulnia kellett Hollós Máté csapatának. A 35–35-ös döntetlen ugyanakkor elegendő volt ahhoz, hogy megelőzzék a Kecskemétet a negyedik helyen.

Fotó: Bús Csaba
– Abszolút olyan mérkőzést játszottunk, amilyen tökéletesen illik a két klub hagyományos rivalizálásához. Furcsa hét után vágtunk neki a mindent eldöntő rangadónak, mert betegségek is nehezítették a dolgunkat, nem is tudtunk rendesen felkészülni rá. Ettől függetlenül a meccs jól indult, amit megbeszéltünk a srácokkal, azt maximálisan hozták a pályán, öt góllal is vezettünk. Utána viszont jött a fáradtság, ebből fakadóan a tehetetlenség, a Kecskemét fel is jött, menet közben ráadásul kiállítások miatt egy beállónk maradt a második félidőre. A végjáték már hamisítatlan rangadót hozott ezek után, mely során talán a rutinunknak köszönhetően sikerült döntetlenre menteni a meccset, ami nekünk felsőházi tagságot ért – tekintett vissza Hollós Máté a Kecskemét elleni rangadóra.
A felsőházi csaták március 23-án kezdődnek el, a Mizse KC a Mezőtúrt fogadja majd a rajton. Nem a legjobb helyről vág neki majd a Lajosmizse a csoportkörnek, hiszen csak 3 pontot visz magával, amivel az utolsó, nyolcadik helyről vág neki a csatáknak. A tavalyi szezonban sem az alapszakasz volt az erőssége a gárdának, de a felsőházban remekelt, így végül bronzérmes lett akkor.
– Megvan a felsőház tabellája, három pontot viszünk magunkkal. Mindent elmond ugyanakkor a G csoportról, hogy a mi csoportunkból érkező PLER és Üllő vezeti a tabellát, tehát erős mezőnyben szerepeltünk az alapszakasz során. Szoros meccsek várnak ránk véleményem szerint, hazai pályán kiemelt célunk az, hogy mindenkit szeretnénk legyőzni. Idegenben is kellenek majd a pontok, bravúrok, hogy a dobogóra adott esetben odaérjünk a végén – tekintett előre Hollós Máté.
A Mizse KC leszállna a hullámvasútról
Beszédes, hogy a 3-5. helyen záró gárdák azonos pontszámot értek el a G csoportban, így az egymás elleni eredmények rangsoroltak. A Kecskemét rendkívül peches módon maradt le a felsőházról, hiszen a Lajosmizséhez és a Törökszentmiklóshoz hasonlóan 16 pontos lett. A Székács egy-egy győzelmet és vereséget ért el a két rivális ellen, viszont a gólkülönbsége jobb volt ezekben a külön csatákban, így lehetett harmadik. A Mizse hazai pályán legyőzte, idegenben döntetlent játszott a Kecskeméttel, így szerezte meg a negyedik helyet, a hírös városiak pedig csak az alsóházba kerültek.
– Ez volt az egész NB II-ben a legkiegyensúlyozottabb csoport. A csoportkör nekünk egy óriási hullámvasút volt, mert nem kezdtünk jól, közben rengeteg sérüléssel és betegséggel küzdöttünk szinte végig. Nagyon sok olyan mérkőzésünk volt az alapszakasz közepén, amikor be tudtuk valahogy verekedni magunkat gyakorlatilag a felsőházba, illetve megadtuk magunknak az esélyt, hogy a végén Kecskeméten döntsünk a sorsunkról. Bízom benne, hogy a felsőházban egy kiegyensúlyozottabb teljesítményt tudunk nyújtani, hullámvölgyek nélkül. Itt nem csak mérkőzésről mérkőzésre lépkedve remélem ezt, hanem meccseken belül is. Bízom benne, hogy a sérülések is elkerülnek végre minket – zárta gondolatait Hollós Máté.