2025.03.31. 14:38
Határon innen és túl is remekeltek a Kesi birkózói
Két tornán is részt vettek a hétvégén a kecskeméti Kesi birkózói, és mind a kettőről remek eredményekkel térhettek haza.
Szombaton Dabason rendezték az idei magyar bajnokságot szabadfogásban az U10-es és az U11-es korosztály számára. A viadalon három érmet szereztek a Kesi birkózói. Takács Armand az egyik legnépesebb súlycsoportban, a 32 kilogrammban győzött. A döntőig menetelt és ezüstérmet szerzett 50 kilogrammban Nagy József. Gyulai Marcell folytatta az éremgyűjtést, ő látványos mérkőzéseket produkálva bronzérmes lett. Rajtuk kívül még pontszerző helyen végzett Czimbalmos Ádám, Kácsor Barnabás, Szász Máté és László Szabolcs is.

Fotó: Beküldött fotó
A romániai Parajdon vett részt csapatbajnokságon az U15-ös nemzeti válogatott amelyben két kecskeméti versenyző, Móra Donát és Simon Zsombor is felölthette a címeres mezt. Móra Donát mindhárom mérkőzését megnyerve, míg Zsombor két győzelemmel segítette elő a magyar válogatott győzelmét.