2025.03.17. 15:03
Érmekkel gazdagodott a KTE LA a nemzeti ünnepen
A KTE LA korosztályos csapatai közül többen is tornákon szerepeltek a nemzeti ünnep hétvégéjén, ugyanis bajnoki meccset alig rendeztek ezúttal. Az U11, U9, U17 korosztályok Dabason, a Focizzunk együtt a jövőért! tornán vettek részt, mondhatni szokás szerint, ahol a Kecskeméti TE mindhárom csapata dobogóra állhatott.
A Kecskeméti TE egy arannyal, illetve két ezüstéremmel zárta a tornát, így az összesített táblázaton is a legeredményesebb lett.

Fotó: KTE LA
A Kecskeméti TE LA U9 gólt sem kapott
Kovács Tamás (KTE LA U7) értékelése: – Minden évben részt veszünk ezen a tornán, idén három korosztállyal utaztunk el. Az idei torna már 8 klub részvételével zajlott, s bár az időjárás nem volt túl kegyes a csapatokhoz, a gyerekek lelkesedése a nézőket is tűzbe hozta. Mindhárom korosztályunk végig motiváltan, kezdeményezve, sok szép támadást vezetve játszott, ennek meg is lett az eredménye. Az U7 és az U11 a második, az U9 pedig az első helyet szerezte meg, így a klubok összesített versenyében – sorrendben másodszor – az első helyen végeztünk. Gratulálok a srácoknak!
Pászti Botond (KTE LA U9) értékelése: – Örömteli volt látni, ahogy játékosaink a bennük rejlő kreativitásukat megcsillogtatva oldottak meg különböző helyzeteket a pályán. Kiváló egyéni megoldások mellett a csapatjátékunk is remekül működött. Hatalmas elánnal, bátran játszottunk, melynek köszönhetően mind a két kapu előtt kifejezetten hatékonyak tudtunk lenni. Végül veretlenül nyertük meg, de nagy szó az is, hogy kapott gól nélkül. Minden játékosunk kiemelkedő teljesítmény nyújtott, emiatt úgy gondolom, a szervezőknek nehéz dolga volt közülük kijelölni, hogy ki legyen a torna legjobb játékosa. A díjat végül abszolút megérdemelten Farkas Felipének ítélték oda, de azt mindenképp kiemelném, hogy kapusainknak is hatalmas szerepe volt a vándorserleg elhódításában. Kulcspillanatokba tudtak fontos védéseket bemutatni, emellett lábbal is nagyon magabiztos segítették csapatjátékunkat. Gratulálok mindenkinek a hétvégén mutatott kiváló teljesítményhez.
Verebélyi Gábor (KTE LA U11) értékelése: – A csoportunkból magabiztosan jutottunk tovább, mind a három meccsünket megnyerve. Az elődöntőben a Ferencvárost is meglepő DMTK várt ránk, mely ellen végül hátrányból fordítottunk. A döntőben a Ferencvárossal találkoztunk, sajnos két figyelmetlenségből a Fradi kétgólos előnyt szerzett, mi csak a szépítésig jutottunk már. A csapatból Puskás Barnabás játéka tetszett legjobban. Nagyon jó szervezésű tornán vehettünk részt, köszönjük a meghívást!