2025.03.16. 07:00
A tavasz legnehezebb meccse vár a KTE-re
A tavaszi szezon egyik legnehezebb feladata vár a KTE-re, hiszen a lila-fehérek a Ferencváros vendégeként lépnek pályára vasárnap délután a Groupama Arénában. A Kecskeméti TE utolsó meccsét vívja a válogatott szünet előtt.
A Kecskeméti TE két hazai mérkőzés után utazik ismét idegenbe. A Paks elleni 2–2-es döntetlen után a Fehérvár ellen már kevésbé lehettek boldogak Gera Zoltán játékosai, hiszen kettőgólos előnyben voltak a szünetben, ám végül egy ponttal be kellett érniük. A lila-fehérek egy helyet ugyan előreléptek, ám még négy pontra vannak a bennmaradástól, ezért is lett volna nagyon értékes az elveszített két egység.

Fotó: Bús Csaba
A Kecskeméti TE szoros meccseket játszott a Ferencvárossal idén
A Ferencváros a bajnoki címért küzd, hátránya kettő pont az éllovas Puskás Akadémiával szemben, így a zöld-fehéreknek hazai pályán kötelező lenne megszereznie a három pontot. Ebben az idényben a Groupama Arénában és a Széktói Stadionban is 1–0-ra verte korábban a Kecskemétet az FTC, mely ellen biztosan nem lép pályára kölcsönjátékosa, Botka Endre, aki eltiltását tölti majd. Gera Zoltán viszont először tér vissza ellenfélként egykori klubjához.
Gera Zoltán, a KTE vezetőedzője: – A felkészülésünk ugyanúgy zajlott a mérkőzésre, ahogy az általában lenni szokott. Véleményem szerint a bajnokság legerősebb csapatával fogunk találkozni. Igyekeztünk a múlt heti mérkőzésünkből kiemelni a pozitívumokat, illetve kitérni azokra, amit javítani kell. Természetesen készültünk arra is, hogy kifejezetten a Ferencváros ellen mire kell figyelni, miben erősek, hol sebezhetőbbek. Egész héten az volt a fő szempont számomra, hogy megfelelően felkészüljünk a Ferencvárosra. Nem tagadom, ha ott leszek, biztosan kicsit más lesz az érzés, mint bármilyen másik meccsen, mert esetemben valóban nem mindennapi dolog, hogy a Groupama Arénában a Fradi ellen meccseljek. Ettől függetlenül ez nem foglalkoztatott különösebben, helyén kezelem a dolgot, hogy ellenfélként térek vissza, mert a profi futballnak ez is velejárója, ilyen a sors. A KTE sikereiért dolgozom, ennek megfelelően is tettük egész héten a dolgunkat a csapattal.
A mérkőzés vasárnap 15 órakor kezdődik.