Kézilabda

2025.03.20. 07:00

Folytatódik az NB II., a KNKSE a bajnoki címre is esélyes lehet

Hosszab szünetet iktattak be az NB II-es kézilabda bajnokságba, melynek véget ért az alapszakasza, hétvégén már a felsőházban és az alsóházban csatáznak egymással a csapatok. A Kecskeméti NKSE, a Kalocsai KC és a Mizse KC a bajnoki címért és az érmekért, a Bácsalmási PVSE, a Kézilabda Kecskemét és a Kiskunmajsai KC a bennmaradásért harcolhat tovább.

Az NB II-es ligában nagy izgalmakat hozott a csoportkör hajrája, hiszen több Bács-Kiskun vármegyei gárda is éppen a határon billegett még. Minden csoportból az első négy juthatott be a felsőházba. A legnyugodtabb csapat végig a Kecskeméti NKSE lehetett, mely sokáig hibátlan volt a bajnokságban, így csak az volt a kérdés, hogy megnyeri-e a csoportját a hírös városiak női csapata. Ez végül nem sikerült, mert a Vecsés elleni visszavágó elbukása után – ahol egyébként a hajráig biztosan vezetett Bíró-Kisjuhász Petra csapata – a Rákosmentétől is kikapott a csapat, így be kellett érnie a második hellyel. A KNKSE hátránya csupán kettő pont lesz az éllovasoktól a folytatásban, ezzel a legjobb pozícióból várja a Bács-Kiskun vármegyei klubok közül a folytatást. A Kecskemét vasárnap 17 órakor éppen a vele azonos pontszámmal érkező PC Trade Szegedet fogadja majd a Messzi István Sportcsarnokban, így rögtön fontos csata jön. 

Kecskeméti NKSE, kézilabda, Kecskemét
A Kecskeméti NKSE jó helyről várja a folytatást
Fotó: Bús Csaba

A Kecskeméti NKSE, a Mizse KC és a Kalocsa a felsőházban

A férfiaknál a Mizse KC éppen be tudott csúszni az utolsó körben a felsőházba, ennek a Kecskemét itta meg a levét, hiszen a két gárda egymás elleni döntetlenje a lajosmizsei játékosoknak kedvezett az utolsó körben. A Lajosmizse így csak három pontot ho magával, amivel utolsó a felsőházi csoportjában, de Hollós Máté csapata tavaly is ebben a szakaszban gyújtotta be igazán a rakétákat, s végül bronzérmes lett. A Mizse KC vasárnap 18 órakor hazai pályán, a Mezőtúr ellen kezd a Polyák Imre Sportcsarnokban. 

A Kalocsai KC felsőházi szereplése már csak azért is nagy szó, mert az előző idény finoman szólva sem sikerült jól az együttesnek, idén azonban nagyon kiegyensúlyozott volt. A KKC öt pontot hoz magával, pont ennyi a hátránya az éllovasoktól is, szombaton 16 órakor éppen az első helyen álló PTE-PEAC látogat majd Szvétek Balázs csapatához. 

Az alsóházban két olyan gárda is akad, mely tényleg csak nünaszokkal csúszott le a felsőházról. A nőknél a Bácsalmásaz utolsó előtti körben vesztette el esélyét, nem jött nekik jól a KNKSE pontvesztése, majd az sem, hogy utána kikaptak a vármegyei derbin, így csak ötödikek lettek. Dankó Ervin csapata viszont maximális pontot visz magával az alsóházba, ahol már most tíz pontra van a sereghajtóktól, így inkább az lehet majd a kérdés, mikor nyeri meg matematikailag is a csoportot. Az első meccset vasárnap 18 órakor a Tisza Volán otthonában vívja a PVSE Algyőn. 

A már említett Kecskemétnek tényleg csak egy gólon múlott a dolog, ha legyőzi az utolsó körben a Lajosmizsét, most a felsőházban lehetne. A 11 hozott ponttal viszont vezeti a hírös városi gárda az alsóházat, és izgulnia nem kell a folytatás miatt, a kiesés nem fenyegeti. Szombaton 17 órakor a Messzi István Sportcsarnokban a Makót fogadja majd a Kecskemét. 

A Kiskunmajsai KC újoncként valamivel lassabban kapta el a fonalat, de tavasszal már bravúrjai is voltak, így felcsillant a remény a felsőházra is. Ez végül nem jött össze, de a Tigrisek kilenc pontot vihetnek magukkal, amivel a Kecskemét mögött másodikak jelenleg. A majsai gárda idegenben, Kondoroson kezd szombaton 18 órakor. 

Folytatódnak emellett a vármegyei I. osztály küzdelmei is, ahol a nőknél három meccset rendeznek a felsőházban szombaton. A címvédő Kalocsa a Kiskunhalast, az aktuális éllovas Nemesnádudvar a Kiskunmajsát fogadja 18 órakor, a Tamási–Mizse KC derbi 14 órakor veszi kezdetét. A férfiaknál három klub küzd az aranyéremért a felsőházban, ezen a hétvégén vasárnap 15 órakor a Kiskunhalas a KESE-NJE-t fogadja majd.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában