Labdarúgás

2025.03.21. 07:30

Rangadóval rajtol a vármegye kettő Déli csoport

A vármegye kettő Déli csoport számára ezen a hétvégén rajtol el a tavaszi idény. A Déli csoport küzdelmei május 25-én zárulnak.

Meglehetősen hosszúra nyúlt téli szünet után ezen a hétvégén – a vármegyei bajnokságok közül utolsóként – a vármegye kettő Déli csoportja számára is megkezdődik a tavaszi idény. Mindjárt egy parádés derbivel indul a tavasz, nem túlzás, hogy a csoport csúcsrangadójával, hiszen az éllovas Nemesnádudvar a 2. helyen álló Dusnokot fogadja. A Nemesnádudvar az első tizenegy kör után is százszázalékos maradt, a Dusnok pedig tíz mérkőzést nyert meg, egyszer szenvedett vereséget, a Nemesnádudvartól. A bajnoki címet döntően befolyásoló mérkőzés lesz tehát a Nemesnádudvar-Dusnok összecsapás, el persze nem dől még itt semmi, hiszen az első kör után van még hátra kilenc forduló, és a Nádudvar-Dusnok duó még egyszer találkozik majd egymással, május 4-én.

labdarúgás, déli csoport
A vármegye kettő Déli csoport számára ezen a hétvégén rajtol el a tavaszi idény
Fotó: Shutterstock.com /Illusztráció

A nyitófordulóban a 3. helyen álló Dunagyöngye SK a Foktő csapatát fogadja, a Vaskút pedig az Érsekcsanádot. A Mélykút a Kiskunhalast fogadja, amely – pontlevonások miatt – mínusz kilenc ponttal sereghajtó.

Vármegye II., Déli csoport

12. forduló

Március 22., szombat, 15.00: Dunagyöngye SK–Főnix SE Foktő, BSE Vaskút-Érsekcsanádi KSKE.

Március 23., vasárnap, 15.00: Mélykúti SE-Kiskunhalasi FC, Nemesnádudvari KSE-Dusnok KSE. 

13. forduló

Március 29., szombat, 15.00: Érsekcsanád–Kiskunhalas, Foktő-Mélykú, Vaskút-Nemesnádudvar.

Március 30., vasárnap, 16.00: Dusnok–Dunagyöngye SK. 

14. forduló

Április 5., szombat, 16.30: Kiskunhalas–Foktő, Dunagyöngye SK-Vaskút.

Április 6., vasárnap, 16.30: Mélykút-Dusok, Nemesnádudvar-Érsekcsanád.

15. forduló

Április 12., szombat, 16.30: BSE Vaskút–Mélykúti SE, Főnix SE Foktő-Dusnok KSE. 

Április 13., vasárnap, 16.30: Nemesnádudvari KSE-Kiskunhalasi FC, Dunagyöngye SK-Érsekcsanádi KSKE.

16. forduló

Április 19., szombat, 17.00: Mélykúti SE–Dunagyöngye SK, Érsekcsanádi KSKE–Nemesnádudvari KSE, Kiskunhalasi FC–Főnix SE Foktő. 

Április 20., vasárnap, 15.00: Dusnok KSE-BSE Vaskút.

17. forduló

Április 26., szombat, 17.00: Dunagyöngye SK–Dusnok KSE, BSE Vaskút–Főnix SE Foktő, Kiskunhalasi FC–Érsekcsanádi KSKE. 

Április 27., vasárnap, 17.00: Nemesnádudvari KSE–Mélykúti SE. 

18. forduló

Május 3., szombat, 17.30: BSE Vaskút–Kiskunhalasi FC, Főnix SE Foktő–Dunagyönyge SK. 

Május 4., vasárnap, 15.00: Dusnok KSE–Nemesnádudvari KSE. 17.00: Mélykúti SE–Érsekcsanádi KSKE. 

19. forduló

Május 10., szombat, 17.30: Érsekcsanádi KSKE–Dusnok KSE, Kiskunhalasi FC–Mélykúti SE. 

Május 11., vasárnap, 17.30: Nemesnádudvari KSE–Főnix SE Foktő, Dunagyöngye SK–BSE Vaskút. 

20. forduló

Május 17., szombat, 17.30: Főnix SE Foktő–Érsekcsanádi KSKE.

Május 18., vasárnap, 15.00: Dusnok KSE–Mélykúti SE. 17.30: Dunagyöngye SK–Kiskunhalasi FC, BSE Vaskút–Nemesnádudvari KSE.

21. forduló

Május 25., vasárnap, 17.30: Nemesnádudvari KSE–Dunagyöngye SK, Mélykúti SE–Főnix SE Foktő, Érsekcsanádi KSKE–BSE Vaskút, Kiskunhalasi FC–Dusnok KSE. 

Vármegye II., Déli csoport

1. NEMESNÁDUDVAR 11 11 0 0 48-10 33

2. DUSNOK 11 10 0 1 41-13 30

3. DUNAGYÖNGYE SK 11 7 1 3 49-15 22

4. ÉRSEKCSANÁD 11 4 0 7 27-26 12

5. MÉLYKÚT 11 3 2 6 18-27 11

6. VASKÚT 11 3 2 6 24-37 11

7. FOKTŐ 11 3 0 8 17-43 9

8. KISKUNHALAS 11 0 1 10 13-66 -9

A Kiskunhalastól 10 pontot levontak.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában