Labdarúgás

2025.02.16. 18:56

Nikitscherrel kapott négyet a Valladolid

Nagy vereségbe szaladt bele a Real Valladolid, melynek egyre nehezebb a helyzete a La Ligában. Vasárnap újabb bajnoki mérkőzésen kapott szerepet kezdőként a KTE korábbi játékosa, Nikitscher Tamás a sereghajtó színeiben, de nem volt oka sok örömre a Sevilla ellen.

A Real Valladolid hazai pályán fogadta a Sevillát, mely erős középcsapatnak számít ebben az évben. A vendégek Sanchez góljával már az 5. percben előnybe kerültek, majd a félidő hosszabbításában Romero duplázta meg az előnyt. Sanchez második góljával a 67. percben eldöntötte a meccset, Lukebakio pedig néhány minutummal a vége előtt a kegyelemdöfést is bevitte, amivel a vendégek 4–0-ra nyertek. Nikitscher Tamás zsinórban másodjára volt végig pályán új csapatában, az 51. percben sárga lapot kapott. 

Nikitscher Tamás, Real Valladolid , KTE
Nikitscher Tamás másodjára volt kezdő 
Fotó: Dennis Agyeman

Nikitscher Tamás másodjára volt kezdő 

A magyar válogatott középpályása 6.7-es osztályzatot kapott a Sofascore szerint, ezzel csapata harmadik legjobbja volt az oldal szerint. Egyéni mutató is ezt erősítik meg a korábbi kecskeméti játékosnak, aki 59 passzt kísérelt meg a meccsen és csupán egyet hibázott el, hosszú labdái kivétel nélkül pontosak voltak. Párharcai közül ugyancsak egyet veszített el, emellett két szerelést is bemutatott. 

A Real Valladolid továbbra is nehéz helyzetben van, sereghajtóként nyolc pontra a bennmaradó helyektől. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában