2025.02.08. 10:00
Nikitscher Tamás először volt kezdő, csapata egyik legjobbja volt
Péntek este játszották a spanyol La Liga 23. fordulójában a nyitómeccset, mely során a Real Valladolid a Rayo Vallecano vendégeként maradt alul 1-0-ra. A Valladolid színeiben másodjára lépett pályára a télen Kecskemétről érkező Nikitscher Tamás, aki egyben először volt kezdő és csapata legjobbjai közé tartozott.
Nikitscher Tamás néhány nappal érkezése után már csereként be is mutatkozott spanyol klubjában, s mivel ígéretes számai voltak, lehetett rá számítani, hogy a Rayo Vallecano elleni bajnokin azonnal kezdőbe is teszi Diego Cocca vezetőedző. Így is történt, így a KTE korábbi játékosa a 6. helyen álló hazaiak ellen az első perctől az utolsóig pályán is volt.

Fotó: Dennis Agyeman
A Real Valladolid becsülettel állta a sarat, és nagyon sokáig stabilan védekezett az esélyesebb ellenfél otthonában. Többet volt a Rayo játékosainál a labda, ebből fakadóan több lehetősége is volt a hazaiaknak, de a 71. percig nem tudták feltörni a vendég védelmet, akkor viszont Garcia három pontot érő gólt lőtt, mint később kiderült.
Nikitscher Tamás csapata legjobbjai közé tartozott
A Sofascore osztályzatai alapján Nikitscher Tamás kereken 7-es osztályzattal csapata legjobbjai közé tartozott, csak ketten kaptak jobb érdemjegyet. A válogatott középpályásnak 34 labdaérintése volt, 19 passzából 16 pontos volt, ezek között egy kulcspassz is volt. Védekezésben légi párbajait kivétel nélkül megnyerte, emellett két-két tisztázása és szerelése, egy blokkolt lövése, illetve négy labdaszerzése is volt. Földön vívott párharcokban bizonyul ezúttal visszafogottabbnak, hétből kettőt vívott meg sikerrel.
A mérkőzés összefoglalója: