2025.02.13. 07:00
Kedvező helyről várja a tavaszi folytatást a Lajosmizsei VLC
Hamarosan ismét pályára lépnek a 2024/2025-ös vármegyei első osztályú labdarúgó bajnokság csapatai. A tavaszi folytatásra gőzerővel készülnek az egyesületek. Bár még egy mérkőzés hátra van az őszi szezonból, ennek függvénye az, hogy a Lajosmizsei VLC az első, vagy a második helyről várja majd a folytatást.
A tabella élén jelenleg a Lajosmizsei VLC áll, mert az ősszel lejátszott utolsó mérkőzésen győzni tudott a Bajai LC ellen, míg az addig élen álló Tiszakécskei LC II döntetlent játszott a Kiskunfélegyháza otthonában. Így azonos a két csapat pontjainak a száma 32, de a Lajosmizsének eggyel több győzelme van. A Tiszakécske február 15-én pótolja a hetedik fordulóból elmaradt Harta elleni találkozóját, melynek eredménye befolyásolhatja még az őszi végső sorrendet.

Fotó: Szentirmay Tamás
– Január 16-án kezdtük meg a tavaszi szezonra való felkészülést, heti három foglalkozással. A háromból kettő edzés, egy pedig előkészületi mérkőzés, mondta Árva Zsolt, a lajosmizseiek vezetőedzője. – Volt olyan hetünk is, amikor csak egy edzést tartottunk, de két felkészülési találkozót játszottunk. Az első mérkőzésünket a Kecel ellen vívtuk hazai pályán, amikor is 6–3 arányban nyertünk. Mivel a Műkertvárosban készülünk így a Hírös-ÉP ellen volt egy kétkapus mérkőzésünk, de ott nem számoltuk a gólokat, mert egy intenzív edzést próbáltunk szimulálni, ami mind a két félnek kölcsönösen jó volt. Ezt követően a Pest vármegyei Tápiószentmárton volt az ellenfelünk, akik a Pest vármegyei másodosztályban szerepelnek. Azon a találkozón 11–0 arányú győzelmet arattunk. Most február 15-én, szombaton az utolsó felkészülési meccsünket a Cegléd Pest vármegyei első osztályú csapata ellen vívjuk.
Árva Zsolt elmondta, hogy a csapatból távozott Faragó Bence, érkezett viszont Sallai Bence. Ő korábban a Lajosmizse játékosa volt, de ScoreGoal NB I-es futsal csapatában szerepelt. Onnan egy másodosztályú futsal csapathoz szerződött, ahol edzői munkát is vállalt az utánpótlás korú gárdánál. Kiegészítésként pedig nálunk játszik nagypályán. Más változás nem történt a csapatnál.
– A minimális célunkat szeretnénk elérni, amit még az év elején kitűztünk magunk elé, ami nem más, mint a negyedik, ötödik, hatodik hely elérése. Jelenleg a dobogón vagyunk, azt nem számoljuk, hogy most az első helyen állunk, mert a Tiszakécske-Harta mérkőzés még hátra van. Annak lejátszása után fog eldőlni, hogy ki lesz az őszi első. Az a lényeg, hogy ott vagyunk a dobogó közelében, szeretnénk is ott maradni, és a fényesebb érmekért harcolni, mert az nagyon szép lenne, hangsúlyozta Árva Zsolt.
Korábban kapushiány volt a Lajosmizsei VLC-nél
Az őszi szezonban kapus problémákkal küzdött a Lajosmizse. Most úgy tűnik, hogy ezt a gondjukat sikerült megoldaniuk. Treiber Emil már az őszi végjátékba bekapcsolódott, a tavaszi felkészülésére pedig Kis Csaba is egészséges állapotban érkezett. Így két normál korú kapussal és egy utánpótlás korúval készülnek a tavaszi folytatásra. A csapat doyenje, a 37 éves Varga Ottó az ősszel sikeresen segített, mikor szükség volt rá. Munkáját meg is köszönte az egyesület. Bíznak abban, nem csak az egyesület, de Varga Ottó is, hogy nem fognak majd olyan helyzetbe kerülni, hogy ismét szükség legyen a bevetésére. Természetesen, amennyiben úgy alakulna a helyzet, akkor ismét számítanának rá. Most azonban a 27 éves Treiber Emil és a 23 éves Kis Csaba biztos pontnak számít a Lajosmizsei VLC kapujában.