2025.02.08. 17:45
A Ladánybene a Miklóssal meccselt
A vármegye kettő Északi csoportjában szereplő Ladánybene a vármegye három Északi csoportjának az éllovasával, a Miklósi GYFE csapatával vívott szombaton edzőmérkőzést. A Ladánybene pályáján vívott találkozón sok gól esett, 6-4 arányban a hazaiak nyerték
A Ladánybene a vármegye kettes, a Miklósi GYFE pedig a vármegye hármas rajtra készül. A Ladánybene az Északi csoportban öt megszerzett ponttal a sereghajtó pozícióban várja a tavaszt, a Kunszentmiklós pedig a vármegye három Északi csoportjában az élen várja a rajtot. Mindkét csapatban sok volt a hiányzó, de a 6-4-es hazai győzelemmel egyik csapat sem lehet elégedetlen. Hazai szempontból nagy kérdés volt a mérkőzés előtt, hogy a télen kényszerűségből felforgatott keret mennyire tudott összeállni. Fodor Zoltán, a Ladánybene játékos-edzője e tekintetben elégedett volt a találkozót követően.

Fotó: Ladánybenei LC
– Jó iramú mérkőzés volt, bár kicsit álmosan kezdtünk – értékelte a találkozót a Ladánybene játékos-edzője, Fodor Zoltán. – Az első félidőben két ajtó-ablak helyzetet puskáztunk el, amit a Miklós meg is bosszult, de végül sikerült 3–2-es vezetéssel az öltözőbe vonulnunk. A második félidőben abszolút domináltunk, és sikerült újabb három gólt szereznünk úgy, hogy közben egy talicskányi helyzetet puskáztunk el – ezen mindenképp javítanunk kell a jövőben. Összességében elégedett vagyok a 6–4-es végeredménnyel, főleg, ha hozzátesszük, hogy a 21 fős keretünkből csak 14-en voltunk mivel többen dolgoztak, és betegség is ritkította a brigádot. Gratulálok a csapatomnak, mert a sok távozó ellenére nagyon egyben van a gárda, és az újonnan érkezők is kitették a lelküket a pályára. A Kunszentmiklós csapatának pedig köszönöm az edzőmérkőzést, és sok sikert kívánok a bajnokságban.
– Sajnos nem túlságosan bő létszámmal tudtunk eljönni Ladánybenére, a kezdőcsapat mellett mindössze három cserével, de a felkészülési időszakban, ráadásul az amatőr vármegyei harmadosztályban ez egyrészt nem meglepő, másrészt megvan az az előnye, hogy akik viszont itt vannak, azok elengedő játékpercet kapnak – nyilatkozta Kiss Szabolcs, a Miklósi GYFE játékosa. – A mi szempontunkból ennek a mérkőzésnek a fő negatívuma az, hogy a hátul elkövetett egyéni hibákkal nem csak ziccerekkel, hanem gólokkal is megajándékoztuk az ellenfelünket. A mérkőzés pozitívuma az, hogy adódott megannyi levonható és levonandó tanulság, tehát látszott, hogy hol kell még javítanunk a rajtig, de egyébként megfelelően helyt álltunk a magasabb osztályú ellenfelünkkel szemben. Tapasztalatszerzésnek, erőfelmérőnek jó volt ez a mérkőzés. A Ladánybenének sok sikert kívánunk a tavaszi idényben.
Ladánybenei LC-Miklósi GYFE 6-4 (3-2)
Ladánybene: Faragó Á.- Mata, Koller A., Koller D., Tubak, Fodor, Tóth Z., Hriazik, Szénási, Faragó B., Horváth S.. Cserék: Dóra, Rideg, Kalmár, Bodor.
Miklósi GYFE: Beszedics – Szabolcs, Kovács Z., Paróczi, Szőke, Widuchowski, Pál, Kiss Sz., Erdős, Kévés, Farkas, Czigler. Cserék: Sztakó, Török, Hunti.
Gól: Horváth S. 2, Faragó B. 2, Rideg, Tóth Z. illetve Farkas, Czigler 2, Kovács Z.