Labdarúgás

2025.02.07. 16:38

A Ladánybene kerete módosult a télen

Újoncként megszenvedett az őszi idényben a vármegyei másodosztályú bajnokság Északi csoportjában a Ladánybene. Bár a keretből több játékos is távozott hirtelen január végén, sikerült őket pótolni, így a Ladánybene elnöke, Koller Dávid és az egész kollektíva bizakodva várja a tavaszi rajtot.

Január 30-án tudatta nagy örömmel a vármegye három Északi csoportjában szereplő Ballószögi FK a közösségi oldalán, hogy jelentős erősítéseket foganatosítottak a felnőtt keretben. A közleményben az új igazolásaik között nem kevesebb, mint öt ladánybenei játékost soroltak fol. Berta Zsolt, Csikós Dávid, Kanizsai Lajos, Kanizsai Ádám és Lantos Henrik az őszi idényben még a vármegye kettes újonc Ladánybenét erősítette, tavasszal azonban már a Ballószögben kezdenek. Ballószögben tehát van ok az örömre, kérdés, hogy hogyan hat ez a Ladánybenére, hiszen januárban öt játékos elveszítése jelentős vérveszteség lehet, különösen annak fényében, hogy télen egyébként nem is jellemző – és nem is egyszerű – a komolyabb játékosmozgás. 
Hogy mekkora gondot jelent a Ladánybene számára egyszerre ilyen sok távozó, illetve hogy egyáltalán marad-e csapat Ladánybenén, arról az egyesület elnökét, Koller Dávidot kérdeztük meg.

Ladánybene, labdarúgás
A Ladánybene keretébe visszatért Faragó Bence  (jobbról a harmadik).
Fotó: Gulyás Sándor

– Természetesen megmarad az egyesület és a csapat is – válaszolta Koller Dávid. - Az igaz, hogy arra, hogy ilyen sokan egyszerre távozzanak a csapattól, és főleg hogy télen, a közelmúltban nem nagyon volt példa Ladánybenén, ám ez most így alakult. Ez betudható annak is, hogy a rutinosabbak, Berta Zsolt és Lantos Henrik mégsem tudták vállalni a vármegye kettő által megkívánt edzésmunkát. A többiek távozása ért minket inkább váratlanul, hiszen ők alapemberek voltak az ősz folyamán illetve korábban is. Nyáron, amikor eldöntöttük, hogy följebb lépünk, kijelentettem, hogy nem fogjuk szétigazolni a csapatot és nem fogunk senkit elküldeni. Egy-két erősítés volt, de javarészt együtt maradt a vármegye háromban szerepelt társaság. Az ősszel aztán már morzsolódtak le játékosok – a fentebb említett távozókon belül ketten is, az ő pótlásukat szezon közben, házon belül kellett megoldani-, ez az eredményeken is megmutatkozott. Emiatt voltak tervbe véve téli erősítéseink, és ezeket az erősítéseket szerencsére már végrehajtottuk, mire kiderült, hogy még többen távoznak. Az őszi játékunk alapján ugyanis nyilvánvaló volt, hogy a támadószekció megerősítésére van szükség. Ezt meg is tettük, öt támadó játékos érkezik Ladánybenére, mind az öten csupa olyanok, akik ex-ladánybeneiek. Az elmúlt évek sikereiből, az aranyérem és az ezüstérem megszerzéséből a részét derekasan kivevő Faragó Bence visszatér hozzánk Lajosmizséről, ő nagyon nagy erősítés. Érkezik még Lambisi Christian, Petrik József, Tubak Dávid és Mata Ádám. Nálunk folytatja még Szénási Pál is, ő az egyetlen olyan igazolásunk eddig, aki korábban nem szerepelt még Benén. A csatárszekció tehát már rendben lesz. Így viszont, hogy alapemberek távoztak, – ráadásul az öt Ballószögre távozott mellett Kerekegyházára igazolt Dóka Zoltán, illetve abbahagyta a futballt Ludányi Mihály – , a hátsóbb régiókba is kell és fogunk is még igazolni játékosokat.

Megújulóban a Ladánybene

Télen meglehetősen problémás tud lenni az átigazolás, Ladánybenén azonban nem gördítettek akadályokat a távozni kívánók elé.

– Berta Zsolt és Lantos Henrik már több éve itt játszottak Ladánybenén, nem csak csapattagok voltak, hanem a baráti közösség tagjai is lettek - jelentette ki az elnök. – Én megértettem az ő problémájukat, hogy nekik már – a követelmények tekintetében – magas a másodosztály, így aztán semmiféle akadályt nem akartunk támasztani eléjük, tettek ők annyit a ladánybenei fociért, hogy ne menjen rá a baráti viszonyunk arra, hogy ők másutt, alsóbb osztályban szeretnék folytatni. Sok sikert kívánok nekik és a többieknek is az új állomáshelyén, remélem mindenki megtalálja a számítását. 
Adódik a kérdés, hogy létszám tekintetében mekkora a ladánybenei keret, noha az elnök által eddig elmondottak már megnyugtathatták azt, aki a Bene sorsáért aggódik.

– Ahogy korábban mondtam, már igazoltunk több játékost, ráadásul a sérültek is felépültek. Közéjük tartozom jómagam is, remélem, hogy a tavasszal már a saját játékommal is segíthetem a csapatot. Úgy fest, hogy húsz, huszonkét fős kerettel indulunk neki a tavasznak. Ahogy mondtam, vannak még, akik hozzánk tartanak, a teljes, hivatalos keret a közeljövőben válik véglegessé. 

Nem volt könnyű az újonc Ladánybene számára az ősz, meglehetősen sokáig nyeretlen volt a csapat. Az is igaz ugyanakkor, hogy bár a sereghajtó egy-egy bajnokságban gyakran pofozógép is, a Benéről ez nem volt elmondható, hiszen nagyon sok meccset veszítettek el – akár élcsapatok ellen is egy - góllal. A pályán nyújtott teljesítményre tehát lehet alapozni.

– A csapattal és az edzővel az ősz folyamán is többször megbeszéltük, hogy nem bántuk meg, hogy följebb léptünk, noha hamar kiderült a számunkra, hogy az azért nagyon más szint, mint a vármegye három. Igyekeztünk megfelelni az elvárásoknak, és felzárkózni játékban, tempóban a többi csapathoz. Úgy gondolom, hogy ez sikerült is. Az őszi probléma az volt, hogy a támadó szekcióban elfogytunk, és ezért nem sikerült a tőlünk megszokott gólokat hoznunk a mérkőzéseken. Ennek az orvoslására tehát az átigazolási időszakban mindent megtettünk, úgyhogy bár tudjuk, hogy nehéz tavasz vár ránk, de szeretnék újra sok örömet szerezni a szurkolóinknak.

A Ladánybene megújulóban lévő keretét már szombaton is megtekinthetik az érdeklődők, ugyanis a csapat 11 órai kezdettel a vármegye háromas éllovas Miklósi GYFE csapatával vív felkészülési mérkőzést hazai pályán. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában