Labdarúgás

2025.02.15. 18:22

Ötig meg sem állt a KTE az MTK ellen – galériával

A KTE az MTK-t fogadta az OTP Bank Liga 20. fordulójában. A Kecskeméti TE végig koncentráltan futballozott, és ezúttal a gólzsák is kiszakadt.

Az első kaput eltaláló próbálkozásra csupán másfél percet kellett várni, Végh fejesét könnyedén fogta a hazaiak kapusa, Kersák. A Kecskeméti TE is gyorsan helyzetbe került, egy szöglet utáni kavarodás során Botka és Szabó is kapu felé továbbította a labdát, de a betömörülő védők blokkolni tudtak. A 9. percben szépen felépített akciót vezetett a KTE, amely során Lukács került helyzetbe a kapu előtt, de a védők az utolsó pillanatban menteni tudtak előle. A 19. percben megszerezte a vezetést a Kecskemét, Zsótér remek passzal indította a támadást, majd Lukács sarokkal játszotta meg a tizenhatoson belül Katonát, aki ziccerben higgadt maradt, 1-0. Hét perccel később újabb fantasztikus támadás végén szerzett gólt a KTE, Lopez Májert ugratta ki, a szélső remekül centerezett Zekének, aki közelről nem hibázott, 2-0. Nem állt le a házigazda, maradt támadásban és még az első félidőben megszületett a harmadik találat is. Megint a jobb oldalon ment végig a KTE, Májer egy beadást egyből kapura tűzött és igaza volt, a szünetben megérdemelten vezetett Gera Zoltán csapata 3-0-ra.

Kecskeméti TE, Májer Milán
A Kecskeméti TE játékosa, Májer Milán ünnepli gólját
Fotó: Bús Csaba

Ott folytatta a KTE, ahol a szünet előtt abbahagyta, Zsótér beadása pattant meg és Demjéntől bravúr kellett a kapuban, majd egy újabb beívelés után Lukács is kísérletezhetett, kapáslövése szögletre vágódott. Szűk félórával a vége előtt megint a lila-fehéreknek volt gólszerzési lehetőségük, Lukács bepasszát López egyből tekerte kapura, ám Demjén résen volt. A játék képe alapján sokkal közelebb álltunk a negyedik KTE-gólhoz, mint a vendégek szépítő találatához, és ez a 69. percben be is igazolódott. Pálinkás lépett át nagyon okosan egy passzt, amely így Katonát hozta ziccerbe, a támadó pedig nem ezúttal sem hibázott, 4-0. Az utolsó tíz percen belül jártunk, amikor a KTE már az ötödiket ostromolta, Meszhi és Belényesi is éles lövéssel próbálkozott. Nekik nem, de Camajnak már beakadt a lövése, a montenegrói a 87. percben Pálinkás passzát tekerte tökéletesen a hosszúba, 5-0. Az utolsó pillanatban még egyet lőhettek volna a hírös városiak, ám Camaj szabadrúgása és Szabó Alex kipattanója is kimaradt, de a Kecskemét így is nagyszerű sikert aratott.

A KTE legközelebb a listavezető Puskás Akadémia otthonában lép pályára február 15-én 14 óra 30 perces kezdéssel.

A Kecskeméti TE az idény legjobb játékát nyújtotta

Gera Zoltán, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Először is gratulálok a csapatomnak, hiszen nagyon jó teljesítményt láthattunk egyénileg és csapatként is. Az első pillanattól kezdve koncentráltan játszottunk, jó helyeken szereztünk labdákat, és az ebből kialakított helyzetekkel is szépen sáfárkodtunk. Az MTK remek kvalitásokkal rendelkező csapat, így bármelyik pillanatban visszajöhetett volna a meccsbe, különösen nagy érdem a részünkről, hogy nullára hoztuk a mérkőzést. A stabilitás a legfontosabb, és ma minden összejött számunkra. Ismét kapott gól nélkül végeztünk, ennek különösen örülök és az 5-0-s végeredmény sem mindennapi. A találkozóra készülve a héten arra helyeztük a hangsúlyt, hogy sokkal rámenősebben, sokkal szenvedélyesebben kell a kapu elé érkezni. Nyilván nem fogunk mindig öt gólt rúgni, de öröm, hogy ennek meg is lett az eredménye. Amióta én vagyok a vezetőedző, ez volt a legjobb meccsünk eredmény és teljesítmény szempontjából is. A játékosok minden nap keményen dolgoznak, de még mindig nehéz helyzetben vagyunk. Viszont egyre stabilabban és eredményesebben futballozunk, és bízom benne, hogy ezen az úton tovább haladva minél hamarabb a vonal fölé kerülünk.

Horváth Dávid, az MTK vezetőedzője: – Már a mérkőzés első periódusaiban azt kellett megállapítanunk, hogy a produkciónk szégyenletes. A hazaiak játszottak úgy, ahogyan nekünk kellett volna. Rámenősség, támadó felfogás, labdák összeszedése – ez nálunk hiányzott, a Kecskemétben megvolt. Sajnálom, hogy csalódást okoztunk a szurkolóinknak és azt is, hogy ezt magunknak okoztuk. Ezt a rossz arcunkat ebben a szezonban még nem mutattuk. Próbáltunk változtatni és belenyúlni a meccsbe, de érdemben nem sikerült. Gondokkal küzdünk, de ezt minden csapat elmondhatja magáról. Nem kifogásként mondom, de azt nem tudtuk áthidalni, hogy jobbhátvéd nélkül kellett játszanunk. Ezt a Kecskemét ki is használta. A mi játékunkban minden mindennel összefügg és nem tudtunk elég kompaktak lenni. Idén még nem lőttünk gólt, hiszen nincs meg az egyensúly a játékunkban és az egyéni villanások is hiányoznak. Ma a KTE játszotta a futballt, egyértelműen ők voltak a jobb csapat.  

Kecskeméti TE – MTK Budapest 5–0 (3–0)

Kecskemét, 1543 néző, Vezette: Bognár Tamás (Horváth Zoltán, Belicza Bence Péter)

KTE: Kersák – Májer (Berki 74.), Botka, Szabó A., Belényesi, Zeke – Zsótér (Vattay 82.), Vágó, Katona B. (Meszhi 82.) – López (Camaj 74.), Lukács (Pálinkás 64.). Vezetőedző: Gera Zoltán

ZTE: Demjén – Horváth A., Bobál, Kádár, Kovács P. – Végh, Kata (Szőke 83.) – Gruber (Polievka 57.), Bognár (Stieber 57.), Molnár (Kosznovszky 70.) – Jurina (Németh 70.). Vezetőedző: Horváth Dávid

Gólszerző: Katona B. (19., 69.), Zeke (25.), Májer (45.), Camaj (87.)

Sárga lap: Kata (81.), Bobál (91.), Kosznovszky (93.)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában