2025.02.15. 07:31
A legjobbját kell nyújtania a KTE-nek az MTK ellen
A KTE szombaton az MTK Budapest ellen folytatja szereplését az OTP Bank Ligában. Gera Zoltán vezetőedző szerint a Kecskeméti TE játékosaitól a legjobb teljesítményre lesz szükség.
A Kecskeméti TE számára igazi mumus az MTK, mely ellen az utóbbi másfél évben nem tudtak nyerni. A kék-fehérek is bejelentettek ráadásul egy nagy fogás, ugyancsak az FTC-től Gruber Zsombort vették kölcsön, amíg a kecskemétiek Pászka Lóránddal erősítettek. Az MTK jól szerepel a bajnokságban, a dobogóért is van esélye küzdeni, míg a KTE-nek kellenek a pontok, hogy előrébb tudjon lépni az utolsó helyről.

Fotó: Bús Csaba
A KTE vezetőedzője, Gera Zoltán elmondta, sokat dolgoztak azon, hogy sikeresek legyenek. A Nyíregyháza ellen a gól hiányzott főleg, mely visszatérő probléma, erre igyekeztek még nagyobb hangsúlyt fektetni.
– Hangsúlyos volt a különböző játékhelyzetek fejlesztése, gyakorlása, ebben próbálunk egy kicsit rámenősebbek lenni. Készültünk ezen belül külön az MTK-ra is, mert tudjuk, hogy nem lesz könnyű ellenük játszani. Tapasztalat, jó csapatról van sz, melynek a kerete tele van olyan játékossal, akik mérkőzéseket képesek eldönteni. Megvan az MTK saját stílusa is, amire figyelnünk kell, de hazai pályán szeretnénk ezzel együtt jó eredményt elérni. Ehhez a legjobbat kell nyújtanunk hazai pályán – mondta Gera Zoltán.
A Kecskeméti TE kerete teljes lett
A KTE vezetőedzője elmondta, örül Pászka Lóránd érkezésének, akivel teljessé vált a keretük.
– Örülünk az érkezésének, fontos volt, hogy ezen a poszton megfelelő kvalitású játékossal erősödjünk. Több pozícióban képes jó teljesítményt nyújtani, így nagy értéke lehet a csapatnak. Célirányosan igyekeztünk igazolni télen, elégedettek vagyunk azokkal, akiket megszereztünk, a keretünk ezzel kész van tavaszra – tette hozzá a KTE edzője.
A Kecskeméti TE–MTK Budapest mérkőzés szombaton 14 óra 30 perckor kezdődik.